Csúcson a magyar szállodák: jól indult a 2018-as év

Pénzcentrum
2018. március 21. 08:31

Elégedettek a szállodaipar szereplői, az év első két hónapjában 5-10 százalékkal értek el nagyobb forgalmat tavalyhoz képest. A következő évek fejlesztései az ágazat jelentős növekedését vetítik előre - mondta a Magyar Időknek Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Könnyid László kiemelte: kedvező trendre utal, hogy januárban több mint 25 százalékkal emelkedett a belföldi turisták száma Budapesten, és a Balatonnál is 22 százalék feletti növekedést mértek. Véleménye szerint ez részben annak köszönhető, hogy változtak a lakosság utazási szokásai. Újra divattá vált vidékről Budapestre utazni, a magyarok kezdik újra felfedezni a főváros nevezetességeit, továbbá kulturális és nemzeti értékeinket, gasztronómiánkat. Hozzátette:

a vidék is kezd felzárkózni, a kereslet valamennyi szállástípusnál és kategóriában megugrott.

A szállodaszövetség elnöke beszélt arról is, hogy az elkövetkező években a fejlesztési elképzelések megvalósulásával országos szinten jelentős minőségi ugrás várható a szállásszolgáltatásban, ami az ágazat további növekedését vetíti előre. Ebben a Kisfaludy szálláshely-fejlesztési program is nagy szerepet játszik, amely kifejezetten a kisebb családi vállalkozások, panziók előrelépését segíti.

Könnyid László elmondta, hogy januárban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma is jelentősen, 7,6 százalékkal nőtt a tavaly januári magas bázishoz mérten. A kedvező ár/érték arány mellett a biztonság nagyon erős vonzerő a magyarországi utazások szempontjából - mutatott rá. Hozzátette: van még hová fejlődni a külföldi piacokon, indokolt a gyógyvizeinket, az egészségturizmust népszerűsítő intenzív marketingkampány a megújuló országmárkával, mert sok helyütt elavult a magyar turisztikai kínálatról kialakult kép. Megjegyezte, hogy a V4-országokkal közös ázsiai turisztikai kampány máris kedvező eredményeket mutat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem