2020. július 4. szombat Ulrik

Csőd szélén: hárommilliárdos támogatást kér a Könyvkiadók Egyesülete


Hárommilliárd forintos állami beavatkozást kért a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, ezzel szerintük az Alexandra bolthálózat fizetésképtelenné válása után megakadályozható lenne a könyves piac összeomlása - írja a Világgazdaság.

Nagy bajba került az egész magyar könyvpiac az Alexandra bolthálózat pénzügyi helyzete miatt. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) szerint hárommilliárd forintos állami beavatkozásra lenne szükség ahhoz, hogy a bolthálózat fizetésképtelenné válása után ne omoljon össze a könyves piac.

Kocsis András Sándorra, a szakmai szervezet elnökére hivatkozva a lap arról ír: tárgyalt az Alexandra vezetőjével, de Matyi Dezső minden kérdésre azt válaszolta: "nem tudom".

A lap arról ír: a könyves cégek vezetői közül többen úgy nyilatkoztak, ha leírnák a bolthálózat fizetésképtelenségével keletkező veszteséget a 2016-os mérlegükből, ez többük számára is végzetes lenne, hiszen nem tudnak hitelt felvenni helyzetük konszolidálására.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Felmondási hullám a magyar munkahelyeken: ez már a poszt-covid szindróma?
Sokan, az eddig elégedettnek, stabilnak hitt emberek közül egyik napról a másikra mondanak fel munkahelyükön, teljesen meggondolatlanul.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk