Célkeresztben a katások: durva razziába kezd a NAV, sokan elbuknak majd

Pénzcentrum2020. július 23. 23:03

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) szabályai a visszaélések elkerülése érdekében a közelmúltban módosultak. A döntés előjele annak, hogy Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben kiemelt figyelmet fog fordítani a bújtatott munkaviszony elleni harcra. Éppen ezért a társaságoknak érdemes megvizsgálni a katás partnereik kapcsán felmerülő kockázatokat, mielőtt az ellenőrök kopogtatnak.

A katát érintő változások segítségével a Pénzügyminisztérium fel kíván lépni a munkavállalók leplezett foglalkoztatása ellen. A minisztérium kezdeményezése elsősorban az önkéntes jogkövetést segítheti elő, azonban ezzel párhuzamosan fokozódó vizsgálatokra is számíthatnak az érintettek. "Az elmúlt években kisebb hangsúlyt kaptak a bújtatott munkaviszonnyal kapcsolatos ellenőrzések" - mondta Heinczinger Róbert, az EY adószakértője. Hozzátette:

Márpedig a NAV számára minden adat rendelkezésre áll ennek az adózói körnek a beazonosításához. A hivatal ismét kiemelt figyelmet fordít a területre, amit a frissen indult vizsgálatok is bizonyítanak.

A leplezett foglalkoztatás ellenőrzésének legnagyobb akadálya, hogy nehezen felkutatható és bizonyítható a jogviszony fennállása. A NAV viszont már most is rendelkezik információval arról, hogy melyek azok a katás vállalkozók, akik 1 millió forintot meghaladó bevételt szereztek egyazon cégtől. Az online számla adatszolgáltatási kötelezettség kiterjesztésével pedig a hatóság gyakorlatilag azonnal látja ezen adózók által kiállított számlákat. Mindez jelentősen megkönnyíti a vizsgálatot és növeli annak hatékonyságát.

Az online adatszolgáltatás és az összesen egymillió forint fölötti katás kifizetések jelentési kötelezettsége révén az adóhatóság célzottan választhatja ki az érintettek körét

- hívta fel a figyelmet dr. Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi iroda adóperes jogásza, aki szerint ráadásul, az elmúlt évek informatikai fejlesztései révén részben automatizálható, hogy mely cégeket szűrik ki ellenőrzés céljából.

Amennyiben az adóhatóság megállapítja, hogy az adott megbízás valójában bújtatott munkaviszonynak számít, akkor az jelentős szankciókkal jár mind a megbízott, mind a megbízó cég számára. Ebben az esetben a foglalkoztató ráadásul jelentős bírságra is számíthat. A NAV a múltbeli tevékenységet visszamenőleg is vizsgálni fogja, ami kiemelt adókockázattal járhat a kiterjedt katás alvállalkozói körrel rendelkező cégek számára.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Jelentős bírósági gyakorlata van annak, mely feltételek esetén minősül a megbízás munkaviszonynak. Ha a cég partnerei között vannak katás vállalkozók, mindenképpen érdemes lesz ezeket az együttműködéseket szakemberrel áttekinteni. Jobb ugyanis az ilyen kockázatokat még az adóhatóság megérkezése előtt feltárni

- tette hozzá dr. Bajusz Dániel.

Címkék:
adozas, vállalkozás, kata,