Bűnügyi felügyelet alatt a magyar milliárdos: nyomkövetőt kell viselnie

2021. január 23. 10:31

Április végéig csak engedéllyel hagyhatja el tartózkodási helyét, és nyomkövetőt köteles viselni Bige László. A gyanú szerint több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy eközben közel 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét. A

Bűnügyi felügyeletet rendelt el a Nyíregyházi Járásbíróság Bige Lászlónak: a vesztegetés és hűtlen kezeléssel gyanúsított milliárdos április végéig csak engedéllyel hagyhatja el tartózkodási helyét, és nyomkövetőt köteles viselni, írja a Magyar Nemzet.

Bigét decemberben vették őrizetbe a rendőrök, mert a gyanú szerint több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy eközben közel 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét. A milliárdos üzletember ellen már folyik egy hasonló eljárás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség 135 millió forintos vesztegetéssel vádolta meg, és börtönbüntetés kért, amit felfüggesztettel megúszhat, ha elismeri bűnösségét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem