14 °C Budapest

Budapesten magasabb fokozatba kapcsolhatnak a számítógépek (x)

Pénzcentrum
2016. augusztus 1. 05:00

Jelentős fejlesztések a Telekom budapesti vezetékes hálózatán.

Budapesten immárom második éve nagy erőkkel halad a Telekom nagysebességű, szélessávú internet szolgáltatásának kiépítése, és hamarosan többek között a Hegyvidék polgárai is élvezhetik az eddigieknél még gyorsabb internet minden előnyét, például az interaktív tévé szolgáltatást.

Az eddigi fejlesztések eredményeként országszerte már több mint 2,5 millió háztartásban vált elérhetővé a Telekom európai szintű otthoni internethálózata. A menet azonban itt nem áll meg, 2016 végére a Telekom célja, hogy újabb fél millió háztartásba jutassa el az internetezés élményének új korszakát, amelyből június végéig már több mint 400 ezer háztartás lefedése valósult meg. Számos budapesti kerület lakosait is érinti a fejlesztés, köztük, Angyalföld, Kőbánya, Zugló, Újbuda, Óbuda, Józsefváros, Csepel és a Hegyvidék lakosai, összesen több mint, 137 000 budapesti háztartás számára nyílik meg a lehetőség, hogy használhassa a szupergyors technológiát. A fejlesztésekből az agglomeráció sem marad ki, a nyár folyamán befejeződnek a hálózatépítések Pilisborosjenőn, Biatorbágyon és Törökbálinton is.


Mit jelentenek ezek a fejlesztések a budapestiek számára?

  • Elsősorban szupergyors internetet, gyorsabban betöltődő weboldalakkal, jobb letöltési sebességgel; olyan érzést, mintha magasabb fokozatba kapcsolnának a számítógépek. Ez pedig egyszerűbb kapcsolattartást, gyors és biztos kép- és videóletöltést és -megosztást is jelent. Hamarabb letöltődnek az emailek, egyszerűbben és élvezetesebben használhatják majd ez előfizetők a közösségi oldalakat.
  • Rengeteg TV-csatornát, szélesebb csatornaválasztékkal, valamint több képernyőn is elérhető filmkölcsönzést. Élvezhetővé válik az interaktív tévézés számos már meglévő funkciója, mint például a megállítható és visszatekerhető élő adás, a felvehető élő adás, az elektronikus műsorújság, vagy a tévé képernyőjén elérhető változatos interaktív alkalmazások.
  • Prosperáló vállalkozásokat, mert a szélessávú internet kínálta előnyökből a helyi vállalkozások is profitálnak, hiszen gyorsabbá, rugalmasabbá válik működésük, javul a versenyképességük.

A szélessávú hálózat kiépítésével párhuzamosan, folytatódik a 4G hálózat bővítése is, amely már meghaladta a 97,5%-os kültéri lakossági lefedettséget. A Telekom otthoni- és mobil internetszolgáltatása így már együtt nyújtanak majd feledhetetlen élményeket minden budapesti számára.

További információ a fejlesztésekről a telekom.hu/fejlesztes weboldalon olvasható.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem