7 °C Budapest

Brutális válságkezelő csomag kellene Budapestre: minden elúszhat a levesbe

2020. november 3. 13:34

A drámai helyzetbe került turisztikai vállalkozások megmentésére 50 milliárd forintos Budapesti Válságkezelési Alap felállítását sürgeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A javaslat szerint az alap nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák össze 45-45%-ban az eddig elmaradt támogatások fejében. Az elképzelés szerint a kormányzat pedig a maradék 5 milliárd forinttal, továbbá adóelengedéssel és kedvezményes beruházási hitellel járulhatna hozzá a kezdeményezéshez. 75 millió forinttal, költségvetési főösszeg arányosan a BKIK is beszállna az alapba. A kamara javaslatcsomagja bértámogatást, kiadáscsökkentést, fogyasztásösztönzést, felújítási támogatást és átképzéseket is tartalmaz.

A javaslatcsomaggal kapcsolatban Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta:

A budapesti turisztikai vállalkozásokat az ország más részeiben tapasztaltaknál lényegesen jobban sújtja, sok esetben már végzetesen érinti a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet. A 24. órában vagyunk: ha nem fogunk össze, rövidesen több tízezer munkavállaló elbocsátására és tömeges üzletbezárásokra kerülhet sor. A BKIK szakértői által ajánlott, konkrét intézkedéseket, összegeket és költségelosztást is tartalmazó válságkezelési alappal már akár rövid-középtávon megállítható lehet a fővárosi turizmus, illetve az azt kiszolgáló gazdasági infrastruktúra teljes összeomlása.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a Budapesti Válságkezelési Alap felhasználását a következők szerint javasolja.

1. A legnagyobb forrást az ideiglenesen válságba jutott vállalkozások bértámogatására kell fordítani.

Keret az alapból: 30 milliárd forint

6 hónapon keresztül 50 ezer budapesti turisztikai munkavállalónak havi 100 ezer forint bértámogatást kell nyújtani minimális bürokrácia mellett, ami 30 milliárd forint forrást igényel összesen. Ennek kiegészítésére a kormány tegye lehetővé, hogy további 100 ezer forintot havonta köztehermentesen, bérként kapjanak meg az érintett alkalmazottak, a TB jogviszonyukat pedig az állam fedezze. 

2. Kiadáscsökkentési intézkedések

Keret az alapból: az alapból finanszírozott kiadást nem igényel az intézkedés. A bevétel kiesést önkormányzati költségcsökkentő intézkedésekkel javasoljuk egyensúlyba hozni.

  • a) Átmeneti bérleti díjcsökkentés, indokolt esetben akár elengedés fővárosi tulajdonú ingatlanok esetében.
  • b) Közterület-használati díjak mérséklése, elengedése.

3. Távolságtartási és higiéniás szabályok betartásának segítése

Keret az alapból: 4 milliárd forint

  • a) Parkolóhelyek felszabadítása újabb teraszok nyitásához a vendéglátóhelyeknek
  • b) A vendéglátóhelyek kiülős helyeinek fűthetőségéhez, illetve téliesítéséhez szükséges beruházások támogatása.
  • c) A vendéglátóhelyekre, turisztikai helyekre gépjárművel érkezőknek a parkolási díj elengedése a fogyasztás, látogatás idejére.
  • d) Ózonos fertőtlenítő készülékek beszerzésének támogatása.
  • e) Maszk és kézfertőtlenítő ingyenes biztosítása a vállalkozások számára.

4. A fogyasztásnövekedés segítése

Keret az alapból: 10 milliárd forint

A budapesti lakosság számára utalványok osztása, amivel ösztönözni lehet az éttermi fogyasztást, taxi igénybevételt és további nehéz helyzetben levő iparágak piacát (pl. 1000 forintos utalvány, amit egy legalább 2500 forintos fogyasztás esetén lehet beváltani). Arra kell törekedni, hogy 1 forint utalvány legalább 1,5 forint további magánfogyasztást generáljon, azaz a végső számla 40%-át fedezzék az utalványok. Ez már kellően motiváló a fogyasztó számára, miközben 10 milliárdos kerettel 25 milliárdos fogyasztás generálható célzottan a nehéz helyzetben levő iparágakban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

5. A budapesti turizmusban dolgozók hiányterületekre átállását segítő pályázat kiírása.

Keret az alapból: 1 milliárd forint

Fontos felmérni, milyen területeken van munkaerőhiány, továbbá kik és hogyan tudnak az üres álláshelyekre átáramlani. Az iparágváltó munkavállalókat egy egyszeri, gyors, minimális adminisztrációval járó támogatással kell segíteni, amit eszközbeszerzésre, átképzésre fordíthatnak (pl. pincérből futárrá átálláshoz robogó beszerzési támogatás). 50 ezer forint per fő támogatással számolva 20 ezer embernek segítség.

6. A válság alatt üres szálláshelyek, vendéglátóhelyek felújításának a támogatása.

Keret az alapból: 5 milliárd forint

Ez az intézkedés elsősorban az építőiparnak és a kapcsolódó iparágaknak jelent megrendelést, és ami által magasabb minőségben tudnak újra nyitni jövő nyárra ezek a helyek, amikor remélhetően újra jöhetnek és jönnek majd a fizetőképes magas igényű külföldi turisták. A BKIK kezdeményezi a kormánynál ennek a támogatásnak a megsokszorozása érdekében, hogy az innen elnyert összeg mellé kerüljön kidolgozásra és finanszírozásra egy nagyon alacsony kamatozású, hosszú lejáratú 2 éves törlesztési moratóriummal induló 20% önerővel felvehető beruházási hitel. Így ez az 5 milliárdos keret 25 milliárdos budapesti beruházást generálhat. Ha a kezdeményezés sikeres, akkor javasoljuk a keretösszegek növelését.

7. A vállalkozások naprakész információval való segítése - budapesti gazdasági honlap.

Keret az alapból: BKIK saját szervezeti keretei között vállalja

A fővárosi vállalkozások napi működtetéshez szükséges minden információt jól kereshetően tartalmazó budapesti gazdasági honlap létrehozása és működtetése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem