11 °C Budapest

Bombajó gasztrohír érkezett: boldog lehetsz, ha szereted a bort

MTI
2017. november 7. 19:30

Villányban már szinte teljesen befejeződtek a szüreti munkák, a betakarított termés minősége kiemelkedően jó - tájékoztatott a 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára.

Nagy Gergely elmondta: a szüret a borvidék testes és karakteres vörösborait adó Cabernet Franc (330 hektár) és Sauvignon (437 hektár) betakarításával ér véget. Már csak egy-két ültetvényen van kinn szőlő, ugyanis az idei kiemelkedően jó évjárat teljesen alkalmas késői szüretelésű borok (Hárslevelű, Olaszrizling) készítésére.

A száraz, meleg őszi idő egyszerre kedvezett a korai és késői érésű szőlőfajtáknak is. Az augusztus elején, szeptember végén szüretelt Olaszrizling, Portugieser, valamint az illatos fehérborok és több tucat rosébor is már forgalomba került a borvidékről 

- ismertette a hegyközségi titkár.

A termés mennyiségét az eddig feldolgozott jelentések alapján Nagy Gergely úgy becsülte, hogy az a villányi átlag felső értékéhez, hektáronkénti 75 mázsához fog közelíteni, bár az arra vonatkozó pontos adatok december közepétől lesznek elérhetőek. A szakember kitért arra is, hogy az ültetvényeken a szüret után kezdődnek az őszi talajmunkák és a nagyobb borászatok már november végétől, december elejétől metszik a szőlőt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem