Biztató dolog derült ki a magyar vállalatokról: végre megindult valami

2019. április 6. 18:03

Több mint 7600 új cég indult Magyarországon az első negyedévben, hasonló értékeket 2014 eleje óta nem láthattunk a hazai gazdaságban. Ráadásul a 2000-es évek eleje óta nem volt ilyen folyamatos a növekedés. 

7614 új cég indult 2019 első negyedévében, ami abszolút értelemben sok, hiszen 2013-2014 környékén voltak utoljára e körül a cégalapítási számok. A 2013-as időszakot és a jelenlegit mégsem lehet összehasonlítani. Egyrészt 2013-14 környékén csökkenő pályán voltak a cégalapítások, másrészről igen hektikusak voltak a különböző időszakok, elég komoly kilengések voltak negyedévről negyedévre. Cégalapítási szempontból az elmúlt egy év igen kiegyensúlyozottnak számít, gyakorlatilag 4 negyedéven át folyamatosan növekedett az érték, amire a 2000-es évek eleje óta nem volt példa.

Cégalapítási szempontból igen erős volt már 2018 utolsó negyedéve is, de az idei első negyedév még 5 százalékkal magasabb volt. A növekedés ugyan illeszkedik a tendenciába, de a mértéke már kimagaslónak számít

- kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. 

A pozitív hangulat, a vállalkozási kedv tehát megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor a fő kérdés az, hogy hova fog kifutni a történet. A 2000-es évek eleji cégalapítási hullámot még a 2008-09-es válság sem törte meg. A cégek számának növekedésének csak a cégjogi szigorodás vetett véget a 2010-es évek elején. Ugyanazok a cégjogi jogszabályok, amelyek jelenleg is többé kevésbé érvényben vannak. Így elméletben most szabályozottabb környezetben zajlanak a cégalapítások.

A többi céginformációs mutatót megnézve azonban látszik, hogy még korai lenne stabilan növekedő cégstruktúráról beszélni

 - emelte ki a szakértő. 

2019 első negyedévében 10418 cég került törlésre, ami több szempontból is riasztó.

Az első negyedéves törlési értékek több mint 13 százalékkal haladják meg 2018 záró negyedévét, ami drasztikus emelkedésnek számít, mindezt úgy, hogy az elmúlt 1-2 évben már beállni látszódtak a cégtörlési számok. A törlések és alapítások ilyen arányú együttes növekedése arra utal, hogy a stabilitás még nem állt helyre a cégvilágban, a cégfluktuációs indexek rekordokat döntögetnek. De már maga a negyedéves megszűnési arány is ijesztő, egyetlen negyedév alatt a működő cégek 2 százaléka szűnt meg.

Elméletben lehetséges a cégek egészéges cseréjéről is beszélni, de a probléma, hogy a fluktuációs indexek már hosszú évek óta magasak, és a gyakorlat azt mutatja, hogy az új alapítású cégek döntő többségben korábbi vállalkozásokhoz erősen köthetők.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

{{EMBED:infogram_3c1008c2-1719-4b8d-a530-fc1141a4bb65}}

Egy negyedévből azonban nagyon hosszú távú következtetéseket még nem érdemes levonni, technikai/közzétételi hatások is szerepet játszhatnak egyes statisztikákban, bár ilyen arányú mozgás akkor sem indokolt. Továbbá a negyedéven belüli trend már kicsit szebb képet mutat a cégtörlések tekintetében is.

Ami mindenképp negatív hír, hogy a felszámolások száma is tovább emelkedett.

Első negyedévben 1563 felszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, tehát még mindig sok és növekedő a behajthatatlan tartozás miatt megszűnő cég. Az Opten - Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) első negyedéves értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Zala, Vas és Veszprém megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye produkálta.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem