18 °C Budapest

Akár 100 millió is ütheti a vállalkozások markát: itt lehet pályázni

MTI
2018. május 5. 17:31

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) összesen 70 milliárd forint keretösszeggel indítja el az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukció II. elnevezésű hitelprogramját, elsősorban olyan kis- és közép vállalkozások (kkv-k) számára, amelyek méretükből, vagy életkorukból eredően a kereskedelmi bankoktól nem juthatnak hitelhez.

A hitelprogram keretében 1 millió forinttól akár 100 millió forintig igényelhető hitel. Az MFB kísérleti jelleggel 2017-ben hirdette meg az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukciót olyan mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására, melyek a piaci körülmények között valamely oknál fogva (így például magasabb kockázat, alacsonyabb igényelt hitelösszeg) nem, vagy csak kedvezőtlen feltételekkel juthatnak forráshoz. A 2018. március 30-án lezárult kezdeményezést nagyon kedvezően fogadták. A program értékelését követően az MFB a kísérleti programra épülő, új, saját forrású hiteltermék elindításáról döntött.

Az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukció II. program elsődleges célja, hogy a kkv szektorba tartozó, (de nem agrár-) vállalkozások versenyképességének fenntartását, fejlődésük folyamatosságát kedvezményes kamatozású forrás biztosításával ösztönözze és segítse elő.

A futamidő beruházási hitel (és beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-hitel) esetén akár 10 év is lehet, önálló forgóeszközhitel esetén 6 év a maximum. A teljes finanszírozás beruházási hitelnél nem haladhatja meg a nettó bekerülési érték 90 százalékát általános csekély összegű (de minimis), illetve 75 százalékát regionális beruházási támogatás esetén. Önálló forgóeszköz-hitel kizárólag általános csekély összegű (de minimis) támogatási kategóriában igényelhető, az elvárt saját erő a finanszírozott számlák nettó összegének minimum 10 százaléka.

A hitel felhasználható a hatályos európai uniós és magyar környezetvédelmi jogszabályoknak megfelelő, Magyarország területén megvalósuló ingatlan beruházáshoz, -vásárláshoz, új vagy használt tárgyi eszköz beszerzéshez, a beruházáshoz kapcsolódó, vagy önálló forgóeszköz finanszírozáshoz, illetve immateriális javak beszerzésére. A hitelkérelmet kizárólag a programban résztvevő pénzügyi vállalkozásokhoz lehet benyújtani, a refinanszírozási kölcsönszerződés és a hitelszerződés megkötésére 2019. február 28-ig van lehetőség.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem