12 °C Budapest

A TV2 sztárjai és CBA-s családok is üzemeltetnek dohányboltot

Pénzcentrum
2013. április 23. 17:34

A kormány azzal tette monopóliummá a dohánykereskedelmet, hogy családi vállalkozásoknak, munkanélkülieknek, gyed-ről visszatérő édesanyáknak és nagycsaládosoknak hosszú távra megélhetést biztosítson. Ezzel szemben a hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint a trafiküzemeltetési jogokat sok esetben CBA-közeli családok nyerték el, a nagyvárosokban sok üzlet néhány vállalkozó kezében összpontosulhat. A kétezer lakos alatti kistelepüléseken a pályáztatást megismétlik, jelentkezők hiányában sokan dohánybolt nélkül maradhatnak. A nyertesek között sportolót, időjóst és megasztárost is találtunk - írja az Index.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. hétfőn este hozta nyilvánosságra a trafiküzemeltetési jogokat elnyerő vállalkozások listáját. Összesen 3515-en adtak be pályázatot - sokan több trafik üzemeltetésére pályáztak -, így július 1-jén országosan 5415 dohánybolt nyílhat.

A fél országban nem lesz cigi

Egy pályázó legfeljebb 5 trafik nyitására kaphatott engedélyt, ez az országban 29 vállalkozónak sikerült. 49-en kaptak négy koncessziót, 102-en hármat, 363-an pedig kettő üzletből kell megéljenek a következő 20 évben, az üzemeltetési jog ugyanis két évtizedre, 2033-ig szól. A többség, közel háromezer pályázó csak egyetlen boltot nyithat majd a nyár közepén, amiből korábbi elemzések szerint nem biztos, hogy meg lehet majd élni.

Az üzletek megoszlása meglehetősen egyenlőtlenre sikeredett: az árusítás csupán 1717 településen indulhat el, ami azt jelenti, hogy 1417 olyan kétezer lakosnál kisebb település van, ahol jelen állás szerint nem lehet majd semmilyen dohányterméket venni. A Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt azt mondta, hogy ezeken a településeken újabb pályáztatás indul.

A Corvinus-Enrawell közös elemzése szerint az egész országban összesen 13 település van, ahol előfordul 5 koncessziót elnyerő vállalkozó. Ezek közül is kiemelkedik Győr, Pécs és Szombathely. Utóbbi megyeszékhelyen például összesen 40 trafik nyílik, ebből 20 bolt négy pályázó kezében koncentrálódik, a maradék húsz bolton pedig 13 vállalkozó osztozhat.

Ugyanakkor a névhasonlóság miatt több esetben feltételezhető, hogy egy-egy településen családtagok külön-külön is nyertek koncessziós jogokat, így előfordulhat, hogy egy család vagy vállalkozói érdekkör kezében akár 6-8 vagy több koncesszió összpontosul. Ez egy-egy településen belül helyenként komoly arány lehet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A CBA-szál például meglehetősen erős: több budapesti kerületben is felbukkannak a cég igazgatósági tagjai vagy azok közvetlen rokonai. Ha nem csupán névazonosságról van szó, ami a ritka nevek miatt nem túl valószínű, a CBA tíz igazgatósági tagjából hatan személyesen saját maguk nyithatnak boltot, ők hatan együtt összesen 17-et. További 16 olyan bolt lesz, amelyek tulajdonosairól nagy valószínűséggel kimondható, hogy a CBA igazgatósági tagjainak közeli hozzátartozói.

A XVIII. kerületben Vu Quy Duong és felesége volt a legszerencsésebb, együtt összesen hat trafikra kaptak jogot. Ugyanez a család a XII. kerületben is tarolt, ahol együtt négy koncessziós jogot zsebeltek be. Vu Quy Duong ismert kereskedő, nevéhez kötődik például a 2005-ben kétmilliárd forintos beruházással felépített Sárkány Center üzletközpont is.

Akad néhány érdekes név is a nyertesek között. Az egyik Schuch István Timuzsin, a Veszprém kézilabda csapatának tagja, aki profi sportolóként fog cigarettát árulni Veszprémben. Gödöllőn pedig Gaál Noémi, a TV2 időjósa, oldotta meg a tavaly még nehéz helyzetben lévő vállalkozásának problémáit egy sikeres pályázattal. A Megasztárban feltűnt énekes, Palcsó Tamás Csepelen fog működtetni négy dohányboltot.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem