400 milliós tuti üzletbe vágott Klapka: ezzel Hosszú Katinka is elégedett lehet

Pénzcentrum
2016. január 30. 16:55

Újabb tutiüzletbe vágott Klapka György, ismert üzeltember, aki szinte csak akasztott ember nem volt még. Az úszószövettséggel megállapodott ugyanis, hogy megtervezheti, legyárthatja az úszóérmeket, ezért viszont egy fillért sem kap a szövetségtől. Kérdés persze, hogy így miből jön össze a Klapka által remélt remélt 400 millió forint.

Klapka György a tuti üzleteiről híres Magyarországon és nem véletlenül. Az egykori

  • Revütáncos,
  • Aranykereskedő,
  • Diótermesztő

újabb biztos haszonnal kecsegtető üzletbe vágott. Ezúttal a 2017-es budapesti úszó európa-bajnokság érmei megtervezésére és kivitelezésére kötött szerződést. Az igazán meglepő azonban az, hogy ezért egy fillért sem kért az úszószövetségtől, a bevételeket ugyanis abból reméli, hogy az EB-n kiosztott érmek másolatát árusítja majd, többek között a híres, Vámház körút 9-es szám alatt található boltjában.

Az üzletember 20 milliós bevételt vár az érmekből, de ehhez a saját pénzéből kellett megfinanszíroznia az előzetes munkákat. 

Eddig buktam a dolgon 9 milliót, mert 11-et visszakapok, de nem bánom, mert kizárólagos lehetőséget kaptam arra, hogy jövőre a verseny helyszínein majd árulhassam az éremkollekciót. Ötvenezer díszdobozos szettet fogok legyártatni, mert félmillió látogatót várnak. Ha csak minden tizedik néző vesz egyet, már jó üzlet lesz. A jelenlegi nemes­fémárak mellett úgy számolok, hogy ha elmegy az összes, akkor a gyártási költségek, illetve az adóterhek levonásával ­mintegy 400 milliós hasznom lesz

- mondta a Blikknek Klapka.

Nem mindenkinek megy ilyen jól az üzlet

Számtalan hazai kis- és közepes vállalkozás élén égető kérdéssé vált a generációváltás. Mivel sok esetben az utódlás nem megoldható, a vállalatok garmadával kerülhetnek eladósorba.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fontos határkőhöz érkezett a kkv- szektor: a rendszerváltás környékén alapított vállalkozások vezetői nagy számban érkeznek a nyugdíjkor küszöbére. Gyermekek vagy választott utódok nélkül viszont sok helyen nem megoldott a generációváltás.

Statisztikák nem készültek ugyan arról, hány kis-, és középvállalkozásnál nem megoldott a generációváltás, ugyanakkor a tanácsadás területén dolgozók tapasztalatai alapján a probléma a társaságok körülbelül 60 százalékát érinthet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem