12 °C Budapest

350 millióra büntették a Telekomot: kompenzálják az előfizetőket

2020. január 28. 13:00

A GVH megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat maximális sebességű hálózatot ígérő állításával "Most generáció" kampányában. A hatóság több lépcsőben, feltételekkel határozta meg a bírságot, amelynek egy részét nem kell majd megfizetnie, ha vállalásainak megfelelően kompenzálja előfizetőit.

A GVH döntése alapján a Magyar Telekom 2018. február 1. és 2018. március 31. között megtévesztette a fogyasztókat a "Most generáció" kampányában alkalmazott, maximális sebességű hálózatra utaló állításával. A "maximális sebesség" kifejezéssel ugyanis azt sugallta, hogy a fogyasztóknak a lehető legnagyobb sebességet biztosítja hálózatán, miközben azt valójában csupán egy szűkebb előfizetői kör érhette el.  A Hivatal szerint a fogyasztók a reklámok alapján nem tudhatták, hogy a maximális sebesség pusztán egy általános, a szolgáltatás gyorsaságára vonatkozó, szubjektíven értelmezendő ígéret, és megalapozottan gondolhattak arra, hogy a Magyar Telekom a technikailag lehetséges leggyorsabb internetezést ígéri hálózatán.

A versenyhatóság döntésében először alkalmazott lépcsős, feltételes bírság-meghatározást. Ennek lényege, hogy a vállalkozásnak nem kell megfizetnie az összeg kisebb vagy nagyobb részét, ha a megjelölt határidőig igazolja, hogy vállalásainak megfelelően kompenzálta a jogsértésben potenciálisan érintett előfizetőit.

A Telekom állásfoglalása
A Magyar Telekom a döntést jogorvoslattal nem támadta meg, a megállapított jogsértést azonban nem ismeri el. Ügyfeleinek érdekeit szem előtt tartva az eljárásban felajánlásokat tett az érintett fogyasztók kompenzálására: a reklámkampány időszakában szerződő ügyfelei esetében a hűségidős szerződéseket 2020. március 1-jével hűségidő nélkülire módosítja, erről az ügyfeleket közvetlenül értesíti. Emellett ezen ügyfélkör mobil előfizetőinek ugyancsak március hónapban 3 GB extra adatmennyiséget biztosít díjmentesen, mely belföldön és EU roaming helyzetben egyaránt leforgalmazható. Amennyiben az előfizető korlátlan adatmennyiséget biztosító csomaggal rendelkezik, a 3 GB extra adatmennyiség az EU roaming helyzetben felhasználható adatmennyiséget növeli. Az extra adatmennyiség bekapcsolásának megtörténtéről az ügyfelek SMS üzenetet kapnak.

A Magyar Telekom vállalásának lényege, hogy határozott időtartamú, hűségnyilatkozattal terhelt szerződését határozatlan időtartamúra módosítja azon vezetékes és mobilinternetes előfizetőivel, akik azt a kifogásolt kampány időszakában, valamint az azt követő két hónapban kötötték. A vállalkozás emellett vállalta, hogy az érintett mobilinternet előfizetői körnek extra adatmennyiséget is biztosít.

A többlépcsős bírságolásnál a visszaeső vállalkozásnak mindenképpen be kell fizetnie 100 millió forintot, de ha a fenti vállalások teljesítését idejében és megfelelően igazolja, akkor nem kell megfizetnie a bírság további 100, illetve 150 milliós részletét. Az érintett előfizetőket a Magyar Telekom számlalevélben és SMS-ben tájékoztatja a kompenzációról és annak további részleteiről.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem