2030-ra az online vásárlók több mint tizede rendszeresen AI-ügynököket használhat majd arra, hogy azok a nevükben vásároljanak.
Kétszázmillióra büntették az eMAG-ot: nem kegyelmezett a versenyhivatal, ezért szabta ki a súlyos büntit
Az e-kereskedelmi platform a megállapodás ellenére nem támogatta megfelelően a hazai vállalkozások online megjelenését, így a sorozatos mulasztások és a megtévesztő gyakorlatok miatt az eMAG-ra kiszabott büntetések összege az elmúlt években már meghaladta a 700 millió forintot.
Újabb, 225 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az eMAG webáruház üzemeltetőire, miután a cég ismét hiányosan teljesítette korábbi kötelezettségvállalásait.
A hivatal még 2025 februárjában indított utóvizsgálatot annak ellenőrzésére, hogy az eMAG megvalósította-e azt a közel 3 milliárd forintos programot, amelyet a hazai vállalkozások támogatására vállalt egy 2021-ben lezárult eljárásban. A most befejeződött vizsgálat kiderítette, hogy a romániai központú platform üzemeltetői ezúttal sem tettek eleget maradéktalanul a saját maguk által vállalt és a hatóság által előírt kötelezettségeknek. A program nem a megkövetelt tartalommal valósult meg, így annak eredményei is jelentősen elmaradtak a várakozásoktól.
A webáruházat működtető cégcsoport az eljárás során elismerte a mulasztásokat, és lemondott a jogorvoslati jogáról. A GVH Versenytanácsa ennek nyomán hozta meg a 225 millió forintos bírságról szóló határozatát, amely a hivatal történetének második legnagyobb utóvizsgálati bírsága.
A hatóság és a webáruház közötti ügyek sora évek óta húzódik. A GVH 2021 májusában 200 millió forintra büntette a vállalatot, amely akkor egy átfogó, összesen 4 milliárd forintos jóvátételi csomag megvalósítását vállalta. Ennek egy részét a hatóság 2023-ban már ellenőrizte, és mivel a vállalásokat már akkor is csak hiányosan teljesítették, az eMAG-ot 50 millió forintra bírságolták. Emellett 2026 januárjában egy teljesen másik ügyben, a fogyasztók megtévesztése miatt újabb 235 millió forintos büntetést szabtak ki a vállalatra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A folyamatos jogsértések és a vállalások be nem tartása miatt az eMAG üzemeltetői az elmúlt években összesen 710 millió forint bírságot kaptak. A versenyhatóság az ügy kapcsán hangsúlyozta, hogy a cégek által felajánlott és kötelezővé tett intézkedések végrehajtását minden esetben szigorúan ellenőrzik. A határozatokban előírt kötelezettségeket maradéktalanul és határidőre kell teljesíteni, ellenkező esetben az érintett vállalkozások jelentős pénzügyi szankciókra számíthatnak.
címlapkép: Róka László, MTI/MTVA







