130 önkormányzatott palizott be a csaló férfi: lebukott, miliós büntetést szabtak ki rá

MTI
2021. január 13. 10:22

Száznál is több dunántúli önkormányzatot, valamint tucatnyi vállalkozást és magánszemélyt csapott be turisztikai kiadványok ígéretével egy magát írónak, szerkesztőnek valló zalai férfi, aki csalások miatt már többször volt büntetve - közölte a Zala Megyei Főügyészég szóvivője. Pirger Csaba elmondása alapján a jelenleg 65 éves férfi a csalások miatt rá kiszabott büntetései után legutóbb tíz éve szabadult a börtönből feltételes kedvezménnyel. Szabadulása után sem vagyona, sem rendszeres jövedelme nem volt, ezért saját és családja megélhetését továbbra is csalásokból biztosította: könyvkiadóként, íróként vagy szerkesztőként bemutatkozva zalai, somogyi és Vas megyei önkormányzatoktól, cégektől, magánszemélyektől szerzett pénzt.

A vádlott 2011-ben és 2012-ben Somogy megyei és Balaton-parti vállalkozásokat keresett fel azzal, hogy az általa készítendő Szépséges tájaink és Isteni étkeink című turisztikai és gasztronómiai kiadványokban pénzért megjelenési lehetőséget biztosít számukra, de a kiadványokat nem volt szándékában megjelentetni. A bíróság 23 rendbeli csalás bűntettében és 63 rendeli csalás vétségében találta a férfit bűnösnek, amiért három és fél év szabadságvesztésre és több mint 3,6 millió forint vagyonelkobzásra ítélte.

Elítélték, de folytatta a csalást

2013 és 2017 között a felesége ügyvezetése alatt álló kiadói kft. tagjaként Somogy és Zala megyei önkormányzatoknak ajánlott megjelenési és bemutatkozási lehetőséget a Szépséges tájaink/Kis-Balaton, Déli-Pannonhát és Szépséges tájaink/Őrségtől a Mecsekig című könyvekben. A cég működése során azonban 2,8 millió forintos adótartozást halmozott fel, a bejegyzett székhelyén nem volt megtalálható, ezért a cégbíróság elrendelte a kft. kényszertörlését.

Adószámos magánszemélyként, illetve egyéni vállalkozóként folytatta ezután a tevékenységét a vádlott, de miután 2017-2019-ben nem nyújtott be adóbevallást, több mint 1,1 millió forintos adótartozása miatt a kormányhivatal törölte őt az egyéni vállalkozók nyilvántartásából is. Ebben az időszakban a férfi - jelentősen eladósodva - 130 Zala, Vas és Somogy megyei, jellemzően kistelepülési önkormányzatot, illetve néhány szálláshelyet, borászatot üzemeltető és turisztikai szolgáltatást nyújtó magánszemélyt és vállalkozást keresett meg azzal, hogy a - valójában nem létező - PelsoLibri Kiadó nevében kiadványokra előleget vegyen fel.

A megtévesztettek 24 ezer és 280 ezer forint közötti összegeket fizettek a vádlottnak, aki azonban a kiadványokat nem készítette el, a pénz átutalása után a sértettek pedig már nem is tudták őt elérni. Még 2017-ben három kiadvány nyomtatását megrendelte ugyan egy szekszárdi vállalkozótól, de a mintegy 6,3 millió forint összegű nyomdai munkák értékét teljes mértékben nem egyenlítette ki. Többszöri felszólításra összesen 4,8 milliót kifizetett, de az elkészült könyvek egy részét el sem szállította a nyomdából.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az átvett kiadványokat a három megye önkormányzatainak, illetve turizmussal foglalkozó magánszemélyeknek, vállalkozásoknak igyekezett értékesíteni. A Lenti Járási Ügyészség a férfi ellen 91 rendbeli csalás bűntette és 54 rendbeli vétsége miatt emelt vádat, miután üzletszerűen elkövetett csalárd tevékenységével 130 települési önkormányzatnak, hat vállalkozásnak és kilenc magánszemélynek

összesen 11,4 millió forint meg nem térült kárt okozott.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm