10-ből 9 budapesti vállalkozásnál lefőtt a kávé: home office, fizetés nélküli szabi, borús jövő

2020. március 20. 12:45

A budapesti vállalkozások 93 százaléka nagyon kedvezőtlenül látja a jövőt, és csak egyötödük rendelkezik vészforgatókönyvvel - derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara gyors felmérésének részeredményeiből, amelyben közel kétezer budapesti vállalkozás vett részt. A megkérdezett cégek többféleképpen reagáltak a kialakult válsághelyzetre: egyharmaduk home office-t vezetett be, 19 százalékuk fizetés nélküli szabadságra küldte alkalmazottait, 12 százalékuk pedig fizetett szabadságot rendelt el. 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egy online kérdőív kitöltésére kérte a budapesti vállalkozásokat, hogy ezzel átfogó képet kapjon a járványügyi helyzet vállalkozásokra gyakorolt hatásáról és feltérképezze azokat a területeket, ahol a legnagyobb segítségre van szüksége a fővárosi kis- és középvállalkozásoknak. A felmérésben eddig 1895 budapesti cég vett részt, amelyből 83 százalék mikrovállalkozás, 15 százalék kis- és középvállalkozás, valamint 1 százalék nagyvállalat volt.  

A kutatás részeredményeiből kiderült, hogy a megkérdezett cégek 93 százaléka nagyon kedvezőtlen (65%) vagy inkább kedvezőtlen (28%) hatást jósol az elkövetkező 6 hónap üzleti kilátásaival kapcsolatban, bár a prognózis valamivel enyhül a cégméret növekedésének megfelelően. Kicsivel több mint felük már most is komoly zavarokat észlel a termelés, ellátási láncok és szolgáltatások terén. 

A cégek többféleképpen reagálnak a fennálló helyzetre: 33 százalékuk home office-t vezetett be, 19 százalékuk fizetés nélküli szabadságra küldte alkalmazottait, 12-12 százalékuk pedig munkaszerződés szerint kezeli a helyzetet, illetve fizetett szabadságot rendelt el.

A home office aránya a cégmérettel nő: a kisvállalkozásoknál 51 százalék, a közepes vállalkozásoknál 55 százalék, a nagyvállalatoknál pedig 80 százalék állt át otthoni munkavégzésre. A rendkívüli állapot váratlanul érte a budapesti vállalatok többségét: csupán egyötödük rendelkezik vészforgatókönyvvel vagy tervvel a koronavírushoz hasonló válsághelyzetekre. A többiek 34 százalékánál a szabályozás már kidolgozás alatt van, 15 százaléka még megfontolja, hogy készít-e ilyen tervet, 29 százalékuk pedig egyáltalán nem foglalkozik vele. 

Szányi Gabriella, a BKIK PR- és Marketing igazgatója összegezte a koronavírus konkrét gyakorlati hatásainak megoszlását a megkérdezett a cégek körében: "a megkérdezettek legnagyobb része, azaz 60 százaléka a megrendelések visszaesését, negyven százalékuk a vendégek, ügyfelek, fogyasztók, kliensek elmaradását tapasztalta. A vállalkozások negyede jelezte a munkakörülmények megváltozását, valamint a személyes egyeztetések elmaradását, 22 százaléka pedig a munkafolyamatok módosulását tette szóvá. A válaszadók 21 százaléka szembesült azzal, hogy a vállalkozás, amelynek beszállítanak, csökkentette vagy várhatóan csökkenteni fogja a rendelésállományt."

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A felmérés arról is megkérdezte a vállalkozóktól, hogy milyen segítséget tartanának hasznosnak a jelenlegi állapotban. A cégek 40 százaléka támogatná egy olyan alap létrejöttét, amely válsághelyzetek esetén az átmeneti likviditási zavarok kezelésére alacsony kamatozású hitelt, garanciát nyújtana a vállalkozások számára a létszámtartás vállalása mellett. Ez a válasz jellemzően a mikro- és kisvállalatokra volt jellemző. 

A Kamara folytatja a gazdasági környezet rendszeres felmérését, amíg a rendkívüli helyzet tart annak érdekében, hogy az eredmények folyamatos elemzésével visszajelzést adjanak a Kormánynak, és segítséget nyújtsanak a budapesti kis- és középvállalkozásoknak a felkészüléshez és a napról-napra alakuló helyzethez történő sikeres alkalmazkodáshoz. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem