21 °C Budapest

Vészjelzést adtak ki: ezeken a helyeken okoz majd gondot az esőzés

2019. november 10. 08:02

Vasárnap eleinte erősen felhős idő valószínű, majd napközben felszakadozik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Kezdetben még több, majd egyre kevesebb helyen lehet eső, zápor, egy-egy zivatar, legkésőbb északkeleten szűnik meg a csapadék.

A Dunántúlon az északnyugati, másutt a délnyugati, déli szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8 és 16 fok között alakul.

Elsőfokú risztás van érvényben 5 megyéban: Fejér, Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem