6 °C Budapest

Végre kiderült az igazság a téli gumikról: ezt a típust egyáltalán nem ajánlják

2017. november 13. 15:30

Idén immár hatodik alkalommal került sor a Téligumitesztre a Hungaroringen található Tanpályán. A mérések célja, hogy az autósok ne csupán külföldi tesztekre hagyatkozva, hanem hazai környezetben regisztrált eredményekre támaszkodva is tudjanak választani az idei legnépszerűbb abroncstípusok közül. Két internetes szakportál által szervezett, az országban egyedülálló eseményen tavalyhoz hasonlóan 19 szettet vizsgáltak meg a szakemberek, köztük ötféle új négyévszakos típus, valamint egy új és egy használt nyári garnitúra is szerepelt a teljes körű összehasonlíthatóság érdekében.

Az idei tesztek, melyeket a szakemberek télies hidegben, 1 és 3 °C közötti hőmérséklet-értékeken végeztek, mind a száraz, mind a vizes, mind pedig a jeges (vizes műgyantával modellezett) úton való megállást vizsgálták különböző sebességek mellett. Emellett sor került a csúszós úton mutatott kapaszkodóképesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, a kopás, illetve a menetzaj mérésére is. A teszten az itthon legelterjedtebb méretű (195/65 R15) abroncsok szerepeltek - írja közleményéban a Használtautó.hu a gumitesztről, melyet Nonstopgumi.hu oldallal közösen végeztek.

A mérések idén is igazolták azt a fontos tanulságot, hogy míg száraz és nedves aszfalton még hidegben is elviselhető teljesítményt nyújtanak a nyári abroncsok, addig havas, jeges útviszonyok mellett a téli gumit semmi sem képes helyettesíteni 

- hangsúlyozta Katona Mátyás, a Használtautó.hu csoport autós magazinjának főszerkesztője, továbbá hozzátette, hogy míg a legjobb téli gumikkal felszerelt autó féktávolsága jeges úton 40 km/óráról lefékezve 21 méter alatt marad, ugyanaz a jármű nyári gumival 37 métert tesz meg a megállásig. Tanulságos szerinte, hogy ebben a tekintetben nincs jelentősége, hogy használt nyári gumit, vagy a fél éve kategóriagyőztes új nyári abroncsot használjuk.

PÉNZRE VAN SZÜKSÉGED?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban ezúttal 1,5 millió forintos hitelösszeget, és 7 éves futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót az MKB Bank nyújtja (THM 11,43%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank ajánlata (THM 11,73%) sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste Bank, és a Budapest Bank személyi kölcsön konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Az ötfajta négyévszakos gumi közül négy esetében is sikerült a jeges útviszonyoknak megfelelő változatot kihozniuk a gyártóknak, de a különböző szempontok összesítése során világosan látható, hogy ez az abroncsfajta a téli időszakokban komoly teljesítménybeli kompromisszumok vállalását jelentheti.

Egy szett jó minőségű abroncs ára jellemzően szerényebb, mint a casco önrész. Nem lehet kérdés, hogy melyikre érdemesebb költeni

- mondta el a szakember.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vizsgálatban részt vevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget. Száraz úton - fagypont felett - a Michelin négyévszakosa, míg vizes úton a Vredestein téli abroncsa volt a legjobb, mindkét teszt második helyezettje a Continental téli gumija volt. Jeges úton fékezhetőségben a Bridgestone, míg kapaszkodási képességben a Continental volt a legjobb. A legcsöndesebbnek szintén a Bridgestone bizonyult, ugyanakkor a gördülési ellenállás szempontjából a Hankook bizonyult a legjobbnak. Kopási kép tekintetében 7 abroncs is a maximális pontszámot kapta, valamennyien téli abroncsok.

Arra tehát, hogy összességében melyik abroncs teljesített a legjobban, csak az egyes kategóriákban mért teljesítmények súlyozásával kaphatunk választ. A magyar átlagos téli útviszonyoknak megfelelően a száraz, nedves és jeges aszfalton mért fékutakat, illetve a jeges úton mért kapaszkodást 20-20 százalékos, a kopást 10 százalékos, míg a zajszintet és a gördülési ellenállást 5-5 százalékos súlyozással értékelve a hazai Téligumiteszt 2017 az alábbi sorrendet eredményezte:

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem