16 °C Budapest

Végigjárnád az ősi El Camino zarándokutat? Ennyi pénzre lesz szükséged

2017. augusztus 13. 13:13

Sokak bakancslistáján szerepel az El Camino, és a beszámolók szerint valóban egyedülálló élményt jelent mindenkinek, akik megjárja az őri zarándokutat. Az elmúlt évszázadok során persze sok minden változott, ma már vannak költségei egy efféle útnak. Kiszámoltuk, mennyi pénzre lesz szükséged az előkészületek és az út során.

Van, aki azért indul el az ősi zarándokúton, mert ki akar szakadni a hétköznapokból, a munkából, a terhek alól, van, aki keresi önmagát és a helyét a világban, van, aki válaszút előtt áll, csöndre és egyedüllétre vágyik, hogy dönthessen. Akad olyan is, akit vallási okok vezetnek, vagy a teljesítmény motivál, és bizony olyan is, aki gyász miatt, vagy egy lelki törés sebeinek gyógyulását várja az úttól. Bármi legyen is az oka, amiért útnak indulnak az emberek, tény, hogy az EL Camino, vagy más néven Szent Jakab-út egyre népszerűbb.

A 800 kilométeres spanyol zarándokutat leggyakrabban gyalog teszik meg, és több mint egy hónapig tart. Az út a nyári időszakban a legzsúfoltabb, de egész évben járható, legfeljebb extrém havazás esetén bizonyos szakaszokat lezárnak.

Jártas zarándokok szerint a szeptemberi és októberi időszak a legideálisabb, akkor már kevesebben vannak az úton, és vége a nagy hőségnek is.

Valójában hét, hosszabb-rövidebb útvonal közül választhatnak a zarándokok, de minden út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet.

Mielőtt viszont bárki nekivágna az útnak, érdemes előtte tájékozódni olyanoktól, akik már - akár többször is végigjárták. Ez itthon sem nehéz, létezik ugyanis egy Camino Klub, ahol megosztják a zarándokok egymás között a tapasztalataikat, előadásokat tartanak, de akár online is fel lehet tenni kérdéseket nekik.

Hogyan kezdjünk hozzá?

Az első lépés, hogy kinézzük, melyik időpont alkalmas, majd megvesszük a repülő-, vonat-, vagy buszjegyet a választott kiindulópontig. Ha a vissza útra is megvesszük a jegyet, akkor az behatárolja az utat, hiszen előre nem lehet tudni, hogy mennyi pihenőnapra lesz szükség, vagy egyáltalán ki, mennyi idő alatt teszi meg az utat.

Így visszafelé érdemes az út közben megvenni a jegyet, amikor már lehet látni, mikor érkezünk meg.

Kiss Péter, a klub vezetője szerint csak az első napra érdemes szállást foglalni, tovább nincs rá szükség, mert úgyis talál az ember. A kiinduló pontnál néhány euróért érdemes venni egy zarándokigazolványt, ugyanis ennek felmutatásával lehet csak megszállni zarándokszállásokon. Ezek ára 5 és 12 euró között mozog éjszakánként. De az igazolvány az egész út során biztosít kedvezményeket, valamint pecséteket is kell bele gyűjteni, és az út végén a zarándokirodában adnak egy igazolást, hogy végigjártuk az El Caminót.

Az étkezésre sem kell nagy ügyet fordítani, ugyanis minden szállás környékén lehet találni éttermet, vagy boltot, de az is nagyon gyakori, hogy a szálláson vagy a tulajdonosok, vagy a zarándokok közösen főznek. Ha a szállásadó biztosít ételt, annak nagyjából 8-10 euró az ára, de ezért háromfogásos lakomát rendeznek. Ha a zarándokok közösen főznek a szálláson, annak az is az előnye, hogy összekovácsolja a közösséget, több nemzet ételeit ismerheti meg az ember, és természetesen sokkal olcsóbb is.

Milyen felszerelésre van szükség?

Az útra egy 40-50 literes túrahátizsákkal érdemes menni Kiss Péter szerint, és a zsák ne legyen több 6-8 kilónál. Fontos a helyes beállítás is, különben a napi 20-35 kilométeres távon sok fájdalmat okozhat. Tehát a zsák helyes megválasztása (termetre szabva) és beállítása nagyon fontos. Csakúgy, mint egy jó túrabakancs, amit az út előtt néhány hónappal már érdemes megvenni, és kisebb túrázások alkalmával betörni.

Nagy felkészülést nem igényel az út, de azért érdemes szoktatni a testet a megterheléshez, néhányszor elmenni túrázni a bakancsban és a hátizsákkal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezekre a felszerelésekre lesz szükséged az út során a Camino Klub zarándokai szerint:

  • Bakancs vagy túracipő + túraszandál + egy pár túrabot - alumínium teleszkópos túrabot javasolt
  • Túra zokni 3pár 
  • Túranadrág - lecsatolható szárú 
  • Hosszú ujjú póló 
  • Pulóver polár anyagból 
  • WC papír - érdemes letekerni és összehajtogatni 
  • Papír zsebkendő esetleg higiéniás kendő 
  • Zseblámpa - fejlámpa a célszerűbb 
  • Bicska - többfunkciós 
  • Kanál - könnyű erős műanyag vagy alumínium 
  • Iratok 
  • Pénz (bankkártya) 
  • Kulacs (műanyagpalack is lehet) vízzel 
  • Ponchó 
  • Fejfedő (hideg időben kötött sapka, jó időben kendő) 
  • Betadin és kötszer, ragtapasz 
  • Fürdőnadrág/fürdő ruha (ha van tervben fürdőzés) 
  • Napszemüveg (nem kötelező, de célszerű) 
  • Naptej - 30-as vagy nagyobb faktorszámú 
  • Bőrápoló szer, sportkrém, izomlazító krém
  • Egyéni gyógyszerek - lázcsillapító, gyomorfertőtlenítő 
  • 3 póló 
  • 3 alsó 
  • Törülköző - mikro szálas kicsi + ruhacsipesz 5-6 db és 4db biztosítótű 
  • Fogkefe 
  • Fogkrém 
  • Tusfürdő vagy szappan - mosószappan 
  • Borotva + kicsi borotvahab 
  • Hálózsák - 650g vagy kevesebb 
  • Fényképezőgép, memóriakártya, akkumulátor, töltő 
  • 40-50 literes túra hátizsák 
  • Túrakalauz, térképes könyv 
  • Zarándok igazolvány

Az eltérő igények és helyzetek miatt természetesen az út pontos költségét nem lehet kiszámolni, de megközelítő értéket igen. Ha időben veszi meg az ember a repülőjegyet, és nem a nyári csúcsidőszakban megy, akkor 27 ezer forint körül már meg tudja venni (ennél persze van olcsóbb és drágább is). Ha retúrjeggyel számolunk, akkor az oda és visszaút körülbelül 54 ezer forint.

Túrahátizsákot 10 és 50 ezer forint között lehet megvásárolni, erre számoljunk 25 ezer forintot. Túrabakancsot 15 és 50 ezer forint között lehet kapni, de persze ennél vannak sokkal drágábbak is. Jelenlegi kalkulálásunkban ehhez a tételhez 30 ezer forintot írunk, ennyiért kapunk jó minőségű bakancsot.

Túrabot ára 2 és 12 ezer forint között mozog, erre számoljunk 6 ezer forintot. A három pár túrazokni kb. 3 ezer forint, a túranadrág kb. 8 ezer forint (ennél van olcsóbb, és jóval drágább is). A lista többi részét pedig a legtöbben össze tudják pakolni a gardróbból is, a gyógyszerek és tisztasági szerek pedig nagyjából 5 ezer forintból kijönnek.

Ha 40 napos zarándoklattal tervezünk, és napi 8 eurót számolunk szállásra, étkezésre pedig 10-et, akkor 720 eurót költünk az út során ezekre, ami jelen árfolyamon (305 forint) számolva ez 219 600 forint.

Tehát összességében a felszerelés és maga az út nagyjából 350 ezer forint.

Ezt persze olcsóbban és sokkal drágábban is ki lehet hozni, de nagyjából ennyivel érdemes számolnia annak, aki szeretne végigzarándokolni az EL Caminón. Maga az élmény viszont felbecsülhetetlen.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem