2020. szeptember 28. hétfő Vencel

Vallottak az egyetemek: így rendezik meg a gólyatáborokat


"A jogszabály nem tartalmaz korlátozásokat táborok megtartására vonatkozóan" - ezt a Belügyminisztérium válaszolta az ATV Híradójánknak arra a kérdésére, hogy milyen formában szervezhetnek az egyetemek gólyatáborokat, és hogy milyen szabályok vonatkoznak az intézményekre.

Az intézmények saját hatáskörben dönthettek az esemény megtartásáról. Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke elmondta: jelenleg négy-öt egyetem határozott a klasszikus gólyatábor elhalasztása mellett, a többiek megszervezik valamilyen formában az eseményt. Arról, hogy milyen előírásokat kell pontosan betartaniuk pontos információjuk nincs, követik az Operatív Törzs javaslatait.

Pécsett klasszikus tábort szerveznek, Szegeden viszont egyáltalán nem lesz. A Szegedi Tudományegyetem közleményében azt írta: habár a jogszabályok rugalmasak, ennek ellenére sem érzik azt, hogy garantálni tudják a hallgatók teljes biztonságát. Ezért az idei évben a gólyatáborok hagyományos formájukban nem kerülnek megrendezésre.

Hasonlóan döntött az idei év legnépszerűbb felsőoktatási intézménye az ELTE is. Itt kisebb csoportokban, több turnusban úgynevezett orientációs napokat tartanak. Ami biztos, a táborozó fiataloknak szinte mindenütt kötelező maszkviselésre, állandó kézfertőtlenítésre, néhol létszámkorlátozásra és lázmérésre is számítania kell.

Címlapkép: Getty Images

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Kíváncsi vagy, mennyiért vehetsz fel 2 millió forint személyi kölcsönt? Segítünk! Kalkulátorunk szerint 60 hónapos futamidőre jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legjobb ajánlatot, náluk 42 099 forintos törlesztővel számolhatsz; míg az MKB Banknál 43 358 forintos törlesztőt ígér a 10,95%-os THM. Érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H Bank, illetve a Raiffeisen Bank ajánlatát is, náluk a teljes futamidőre tekintve 11,28% és12,84% közötti THM-mel kalkulálhatsz. Ha kíváncsi vagy arra is, mennyit kell visszafizetni összesen a hazai bankoknak, ha 2 millió forintot veszel fel 60 hónapos futamidőre, akkor a kondíciókért és egyéb kedvezményekért kersd fel a Pénzcecntrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.24-09.30
Országos

Lidl

09.24-09.30
Országos

Auchan

09.24-09.30
Országos

Interspar

09.24-09.30
Országos

Spar

09.24-09.30
Országos

Tesco

09.24-09.30
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó