10 °C Budapest

Útdíj: hol vannak az ellenőrző kapuk, hol lehet bliccelni?

2015. január 28. 13:03

Egyelőre még sehová nem szereltek fel fix ellenőrző kapukat azért, hogy ellenőrizni tudják, melyik autós fizetett azoknak az útszakaszoknak a használatáért, amelyek január elsején váltak fizetőssé. Ez pedig azt is jelenti, hogy könnyebben lehet kibújni a fizetés alól.

Amíg ugyanis az autópályákon az ellenőrzőkapuk miatt képtelenség úgy végigmennie az autósoknak, hogy ne ellenőrizze őket a kamerarendszer, addig az újonnan fizetőssé vált szakaszokon ez simán megoldható. Az új szakaszokon ugyanis csak úgynevezett mobil díjellenőrző autókkal ellenőrzik, ki fizetett és ki nem - írja az Index.

Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője elmondta: az új szakaszokon csak azután mérik fel, hogy egyáltalán szükséges-e felállítani ellenőrző kapukat, hogy a díjrendeletet - a januári tapasztalatok alapján - módosítják.

A szóvivő azt is elmondta, hogy a mobil ellenőrző autók egy meghatározott vezénylési terv szerint, 0-24 órában, 3 műszakban teljesítenek szolgálatot, és országszerte "mintegy 500 lehetséges mérőhelyen végzik feladatukat, ezzel biztosítva az országos lefedettséget", beleértve ebbe az újonnan díjkötelessé vált szakaszokat is. Ezzel együtt elmondható, hogy a bliccelők aránya tartósan 2% alatt van, ami európai szinten is jó aránynak mondható.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm