20 °C Budapest

Újabb életveszélyes horrortrélert kapcsoltak le: csoda, hogy nem lett baleset

2019. augusztus 21. 15:30

Életveszélyes horrortrélert kapcsoltak le a kapuvári rendőrök. A sofőr egy teherautó-pótkocsit szerelt fel szabálytalanul a trélerére - a társa sem túl biztonságosan szállított autót.

A Kapuvári Rendőrkapitányság járőrei a 85-ös számú főúton, Szárföld belterületen kedden állították meg a szerelvényt, amely Sopron felől tartott Győrnek - írja a 112 Press, amely egy videót is közölt a nem mindennapi járműszerelvényről.

Az hagyján, hogy az egyik teherautó rakterében egy ki tudja, hogyan rögzített Volkswagen volt, igazán a másik installáción lepődtek meg a rend őrei.

A másik sofőr kisteherautójának platóján szintén egy személygépkocsit szállított, az ahhot kapcsolt trélerén pedig egy szemmel láthatóan is nem megfelelően rögzített pótkocsi volt.

A rendőrök azonnal lepakoltatták az életveszélyes rakományt, a sofőröket még a helyszínen megbírságolták.

Simán bejöhetnek az országba

Az egyre szaporodó hasonló esetek kapcsán korábban megkerestük a rendőrséget, akik kérdésünkre válaszolva közölték, hogy kiemelten ellenőrzik az autópályán, autóúton a vontatással, illetve az M1, N1 kategóriájú járművek megterhelésével kapcsolatos szabályok megtartását.

A közlekedésbiztonsági helyzet javulását célzó komplex közlekedésrendészeti ellenőrzések keretében ezen szabályok megsértése miatt 2018-ban 1004, míg 2019 első hat hónapjában 627 járművezetőt szankcionáltunk

- írta az ORFK kommunikációs osztálya, a büntetéseket a szabálysértési törvény rendelkezései alapján szabták ki. Ennek alapjá a kemény pénzbüntetés mellett akár el is kobozhatják az érintett járműveket, a sofőr jogsiját pedig bevonhatják.

Arra a kérdésünkre nem tudtak választ adni, hogy melyik volt a legkirívóbb eset, amivel találkoztak, de azt elárulták, hogy gyakorlatilg nem lehet megakadályozni, hogy ezek a nepperek, és életveszélyes vontatmányaik bejussanak az országba.

Ugyanis a schengeni övezeten belül nincsen állandó határellenőrzés, így a nyugatról jövő horrorkonvojok simán beléphetnek Magyarországra.

Egyedül annyit tudnak tenni a rendőrök, hogy az érintett útszakaszokon fokozttan ellenőriznek.

Mit is mond a KRESZ?

Ezek a sofőrök annak ellenére kelnek útra, hogy világosan, feketén fehéren le van írva a szabályozásban, hogy a vontatmány össztömegének kevesebbnek kell lennie, mint az azt vontató jármű össztömege. Hát, a fentiek közül ennek egyik sem felelt meg. Emellett a KRESZ azt is előírja, hogy az elromlott járművel maximum 40 km/h-val szabad vontatni, fokozott óvatossággal, lehetőleg kis forgalmú úton, nem csúcsidőszakban. Emellett vontatás közben kötelező a jobbra tartás is, az autópályáról pedig a lehető leghamarabb le kell jönni. Vontatott járművön személy nem szállítható, kizárólag a vontatott járművet vezető személy.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem gondolnánk, hogy a romániai KRESZ megengedőbb lenne a túlsúlyos vontatmányokkal szemben.

Börtönbe is kerülhetnek

A Btk. alapján kirívó esetekben akár börtön is járhat a horrortrélereket vontatóknak. Ugyanis a 234-es, vonatkozó paragrafusa szerint közúti veszélyeztetést követ el, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét, testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki.

Az alap büntetési tétel háromévig terjedő szabadságvesztés, és ekkor még nem is okozott semmilyen balesetet, csak borzaztó installációt vontatott a sofőr. Bár itt a helyzettől függően akár felfüggesztettel, vagy pénzbírsággal is megúszhatja az illető. Ha könnyebb sérüléssel járó balesetet okoz, akkor 1-5 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki rá, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést pedig akkor, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget okoz - erre pedig sajnos minden sansz megvan egy ilyen konvojnál...

Öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés a büntetés, ha az illető halálos balesetet okoz, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztést szabnak ki abban az esetben, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.

És akkor még nem is beszéltünk az olyan minősített esetekről, mint például az ittas, bódult állapot, vagy a jogsi nélküli vezetés.

(Címlapkép: 112 Press YouTube)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem