2020. március 31. kedd Árpád

Új összefogást szült a koronavírus: alternatíva a budapesti tömegközlekedés helyett


A koronavírus-járvány hatására kialakult helyzetben a MÁV-START és a GreenGo összefogott, aminek köszönhetően, 10 százalékos kedvezményt biztosítanak az elektromos autók menetdíjából azoknak az ügyfeleinek, akik a MÁV applikáción keresztül vásároltak 30 napos bérletet, és azoknak, akik a rendkívüli tanítási szünet ellenére is 30 napos tanulóbérletet használnak.

Az együttműködésnek köszönhetően a rendszeresen helyközi forgalomban utazók számára a helyközi és helyi utazásokat összekapcsolva, a két, elkülönülten nyújtott szolgáltatással versenyképes utazási lánc alakulhat ki, ami során csökken a koronavírussal történő megfertőződés esélye. Ezzel az autómegosztást használó, és vasúti bérlettel rendelkező utasok részére a MÁV-START egy extra, kedvezményes szolgáltatást is tud biztosítani, amivel az utasok a környezetbarát vonat után szintén környezetbarát elektromos autókkal tudják folytatni utazásukat, az autókban nem érintkezve idegenekkel. A két cég együttműködése kedvezményes lehetőséget teremt azoknak, akik saját autó nélkül, biztonságosan szeretnének közlekedni a kialakult járványhelyzetben. Így, a fővárosba érkezést követően lehetőség van a környezetkímélő, valamint kiemelt figyelemmel tisztított és fertőtlenített autókkal közlekedni, minimálisra csökkentve ezzel a fizikai érintkezést másokkal.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A kedvezmény érvényesítése roppant egyszerű. A MÁV applikáción keresztül 30 napos bérletet vásárlók, és azok, akik a rendkívüli tanítási szünet ellenére is tanulóbérlettel utaznak, a GreenGo alkalmazásában még az elektromos autóbérlés megkezdése előtt egyszerűen, néhány gombnyomással beállíthatják. A kialakult veszélyhelyzetre tekintettel a lejáró utazási kedvezményre jogosító igazolványok és igazolások, illetve a felsőoktatásban tanuló hallgatók esetében a 2019/20. tanév I. félévére érvényesített diákigazolványok elfogadhatóak 2020. március 31-ét követően is a veszélyhelyzet lejártát követő 15. napig.
A későbbi bérlésekre a kedvezmény már automatikusan jóváíródik. Az árengedmény az e-személyigazolvánnyal vásárolt bérletekkel is érvényes. Erre a célra külön parkolók nem létesülnek a vasútállomásoknál.

Fertőzésmentes elektromos autók

A szokásos rutin takarítás mellett extra, kétnaponkénti antivirális, antibakteriális és gombaellenes fertőtlenítést vezetett be. A vállalat mindent megtesz, hogy a flottához tartozó autók biztonságosak legyenek. Ezért a szokásos takarítástól függetlenül, minden alkalommal, amikor a sofőrök találkoznak egy GreenGóval, akkor fertőtlenítik. E mellett a cég felhívja arra is a figyelmet, hogyan tud a közösség egy kis odafigyeléssel még jobban vigyázni egymásra, hogy a greengózás járványügyi szempontból is biztonságos maradhasson. Így arra kérik a felhasználóikat, ha betegek vagy a betegség tüneteit tapasztalják, autózás helyett hívják fel háziorvosukat vagy a lakossági információs vonalat a 06 80 277 455 vagy a 06 80 277 456-os telefonszámon.

Címlapkép: Getty Images

Mi az a koronavírus?

A 2019-nCoV (SARS-CoV-2) névre keresztelt vírus a koronavírusok közé tartozik. Ma "mindössze" 7 olyan koronavírusról tudunk, ami az embereknél is képes betegséget okozni - súlyosságukat tekintve nagyon változatos problémákkal: az egyszerű náthától a súlyos légúti problémákig. Aki nem tudná, ugyanez a vírustörzs (koronavírus) felelős a néhány éve feltűnt SARS-ért és MERS-ért. A vírus okozta megbetegedés hivatalos neve COVID-19.

Hogyan terjed a koronavírus?

A COVID-19 főként cseppfertőzéssel terjed, de a kutatók által az sem zárható ki, hogy a fertőzött széklettel való érintkezés során is megfertőződhetünk.

Kik kaphatják el a koronavírust?

Ahogy más, a légutakat érintő vírusfertőzést, úgy a koronavírust is gyakorlatilag bárki elkaphatja. Viszont erre is fogékonyabbak lehetnek a krónikus betegségekben szenvedők, a legyengült immunrendszerűek, a kisgyerekek és az idősebbek. A betegség lefolyása náluk súlyosabb tünetekkel járhat, és a szövődmények is gyakoribbak.

A koronavírus tünetei

A koronvírus lappangási ideje a jelenlegi tudásunk alapján 2-14 nap. A tünetek súlyossága egyénenként nagyon eltérő lehet, vannak, akik kb. teljesen tünetmentesek, míg mások csak enyhe tüneteket tapasztalnak. Ez is hozzájárul a COVID-19 gyors terjedéséhez. A koronavírus a légutakat támadja meg. A fertőzés tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy egyéb légúti fertőzés tüneteihez:

  • száraz köhögés
  • láz
  • gyengeség, fáradékonyság
  • légzési nehézségek
  • légszomj
  • hasmenés
  • torokfájás (ritkábban)
  • orrfolyás (ritkábban)

A COVID-19 okozta fertőzés az esetek nagyjából kb. 80 százalékában enyhe vagy közepesen súlyos tünetekkel jár együtt, míg a jelenelgi statisztikák szerint az érintettek negyedénél volt súlyos a betegség. Az elsődleges, influenzaszerű tünetek után a betegség továbbterjedhet a tüdőre, súlyos légzési nehézségeket okozva. A koronavírus szövődménye tüdőgyulladás, akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet. A kórházi kezelésre szorulók többsége a fertőzés előtt egészséges volt. A halálos áldozatok azonban azok közül kerültek ki, akik a fokozott rizikójú csoportokba tartoztak, például krónikus betegségeik, szívproblémáik, cukorbetegségük volt vagy idősebbek voltak.

Minden a koronavírusról a Pénzcentrum tematikus mellékletében - KATT!

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.26-04.01
Budapest

Interspar

03.26-04.01
Országos

Lidl

03.26-04.01
Országos

Spar

03.26-04.01
Országos

Auchan

03.26-04.01
Országos

Tesco

03.26-04.01
Országos

Auchan

Húsvét
03.12-04.11
Országos

Aldi

03.01-04.05
Országos