15 °C Budapest

Új járműveket szerez be a BKV: ilyen hajók járnak majd a Dunán

2019. szeptember 25. 08:30

Modern és akadálymentes, a jelenlegieknél nagyobb kapacitású, korszerű tervezési elvek szerint készülő új hajók beszerzését tervezi a BKV: a fejlesztést az indokolja, hogy a Duna fővárosi szakaszán közlekedő BKV-hajók átlagéletkora 41 év.

A közlekedési vállalat új hajók beszerzését tervezi a közeljövőben - tudta meg a Világgazdaság a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kommunikációs osztályától. A BKK-nál hangsúlyozták, hogy a menetrend szerint közlekedő vízi járműveik főgépei jó állapotban vannak, azokat az utóbbi években cserélték le újabbakra és erősebbekre.

A hajók kihasználtsága jó, évente átlagosan 300 ezren utaznak a BKK hajóival, ebből mintegy 60 millió forint bevétele származik a társaságnak. A hétvégéken eladott jegyek darabszáma általában mintegy 90 százalékkal haladja meg a munkanapokon eladottakét.

A hajójáratok igénybevételének mértéke nagyban függ az időjárástól, jelentős eltérés tapasztalható az utasszámokban akár egyik napról a másikra is

- közölték. A dunai hajójáratokon legutóbb márciusban és augusztusban végeztek utasszámlálást egy-egy munkanapon, illetve hét végén. A hozzávetőleges napi utasszám a tavaszi hónapban munkanapon 800, hét végén 2000 körül alakult. A nyár végére ez az érték jóval magasabbra nőtt, munkanapon 2300-an utaztak hajóval, hétvégén hozzávetőleg 3 ezren.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem