10 °C Budapest

Új gigaépületet kap Budapest: a Nyugati Pályaudvar környékén húzzák majd fel

MTI
2021. január 30. 11:01

A Nyugati pályaudvar mellett, az Eiffel tér - vasúti pálya - Ferdinánd-híd - Podmaniczky utca által határolt területen épülhet meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ - szúrta ki a Népszava.

A központ építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította egy friss kormányrendelet. A Magyar Közlönyben megjelent másik rendelet szerint első körben a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola kap helyet a kijelölt területen - írta a lap.

A kiemelt beruházás engedélyezésekor nincs szükség tervpályázatra, régészeti dokumentáció készítésére, figyelmen kívül lehet hagyni a területfejlesztésre vonatkozó koncepciót, valamint a hatályos építési rendeletet - tették hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem