14 °C Budapest

Üdülési joggal összesen 800 millió forinttal húztak le több száz embert

MTI
2018. augusztus 1. 16:00

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 24 ember ellen, akik üdülési jogok értékesítésével több mint 340 embert tévesztettek meg, és összesen mintegy nyolcszázmillió forint kárt okoztak nekik - közölte a fővárosi főügyészhelyettes szerdán.

Fürcht Pál a közleményben azt írta, a vádlottak közül hárman 2013 novemberében az V. kerületben céget alapítottak, ahol az ügy többi vádlottja a későbbiekben ügyfélszolgálati, call center munkatársként vagy üzletkötőként dolgozott. Az ügyfeleket fővárosi irodaházban, üzletközpontban, szállodában, majd később a budapesti helyszínek mellett vidéki nagyvárosokban tartott előadásokkal toborozták. A vádirat szerint a vádlottak jellemzően az üdülési jogukat értékesíteni kívánó időskorúakat kerestek meg, hogy megbízási és szolgáltatási szerződések, valamint különböző díjak ellenében vállalják azok értékesítését, bérbeadását.

A szerződéskötéskor az üzletkötők az ügyfelek akaratán kívül, őket megtévesztve olyan dokumentumot is aláírattak, amivel beléptették őket egy úgynevezett kreditrendszerbe, amelynek lényege az volt, hogy az ügyfél kreditpontok felhasználásával, kedvezménnyel vásárolhatott terméket vagy szolgáltatást. A vádlottak célja a kreditrendszerrel az volt, hogy a díjfizetések jogszerűségének látszatát keltsék, nem állt szándékukban ténylegesen működtetni azt, ezért a sértettek a kreditpontok ellenértékét nem tudták levásárolni - olvasható a közleményben.

A főügyészhelyettes hozzátette, a vádlottak egy ideig hitegették az ügyfeleket, majd elérhetetlenné váltak. A vád szerint a vádlottaknak már a szerződések megkötésekor sem áll szándékában az üdülési jogok értékesítése, céljuk kizárólag a sértettek pénzének jogtalan megszerzése volt. Az ügy 341 sértettje jellemzően pár százezer forintot, de volt olyan, aki egymillió forintnál is többet fizetett a vádlottaknak - írta Fürcht Pál. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen, idős kora miatt a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem