18 °C Budapest

Tovább nő a Duna kihasználatlansága: idén BKV hajójáratokat fenyeget a beszüntetés

2020. március 10. 10:01

Jövő héten indul a közforgalmi hajózási szezon a Duna fővárosi szakaszán, de hét hajóból hatra még nem talált üzemeltetőt a BKV. Hiába áldoztak csaknem félmilliárd forintot tíz évvel ezelőtt a menetrend szerinti fővárosi hajózás fejlesztésébe, az ágazat ismét a megszűnés felé sodródik. 

A hét hajóból álló flottából hatra - Budavár, Várhegy, Lágymányos, Lánchíd, Pestbuda és Hungária hajókra - néhány nappal a kezdés előtt még nem sikerült üzemeltetőt találni - tudta meg a Népszava. A hetedik hajó a 125 éves Hófehérke elsősorban nosztalgiahajóként működik. A hajók Kopaszi gát-Rómaifürdő közötti vonalon március 15. és augusztus 31. közötti menetrendszerinti, napi 10-11 órás üzemeltetésére február elején írt ki három tendert a BKV, de a három pályázatból kettőre egy ajánlat sem érkezett. A Budavár és a Várhegy üzemeltetésére jelentkezett ugyan egy vállalkozó, de végül ezt a tendert is érvénytelennek kellett nyilvánítani, mivel a cégtől hiába kérték a hiányzó dokumentumok pótlását.

A megadott határidőig nem érkezett be érvényes ajánlat

- tudatta a BKV. Az új pályázatokat hamarosan újra kiírják, viszont a hajóknak már a jövő héten szolgálatba kellene állniuk, hiszen a március 15-től induló tavaszi szezonban elvileg a teljes flottára szükség van. A BKV pedig nem rendelkezik saját hajózási személyzettel, csupán hajókkal, ezért az üzemeltetést külsős cégekre bízzák. A BKV elismerte, hogy a jelenlegi hajópark átlagéletkora 41 év, de a BKV szerint ez hazai viszonylatban nem rossz. Sőt a BKV flotta az egyik legkorszerűbb motorokkal rendelkezik a Duna budapesti szakaszán, mivel a járművek főgépeit az elmúlt években korszerűbbre, erősebbre és jobb környezetvédelmi paraméterekkel rendelkezőre cserélték. Különféle korszerűsítésekkel az utaskomforton is igyekeznek javítani.

Duna közlekedési folyosóként továbbra is erősen alulhasznosított, holott más vízparti nagyvárosokhoz - például Rotterdamhoz, Londonhoz, Lisszabonhoz - hasonlóan Budapesten is adott a lehetőség egy hatékony vízi közlekedési rendszer létrehozásához

- állapítottam meg korábban a BKV. A helyzet viszont tovább romolhat jövőre, mivel az egész éves közlekedés csak 2020-ig garantált a kikötők fejlesztésére kapott EU-s támogatási szerződés alapján. Utána akár le is állíthatja ezt a szolgáltatást a kevésbé forgalmas téli, tavaszi, őszi időszakokban a folyton forrásszűkében lévő BKV, illetve a cégtől a szolgáltatást megrendelő Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Különös tekintettel arra, hogy két évvel ezelőtt a BKV turisztikai ágazatának vezetője azt mondta, hogy a költségek alig 30 százalékát fedezi csak a jegyeladásból származó BKK-bevétel, a többit a főváros adja. (Hétköznap bérlettel is utazhatunk a hajókon, hétvégén 750 forint egy jegy.)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm