13 °C Budapest

Tömegnyomor és pánik a Sziget első napján: akadozott a kijutás

2019. augusztus 8. 09:35

Többen is rosszul lettek, a pultosok szedtek ki az embereket a tömegből, volt, aki el is ájult tegnap este, amikor véget ért Ed Sheeran, a Sziget első napi sztárfellépőjánek koncertje alatt - számol be az Index.

"A koncert közepe fele egy nagyon hangos sikítást hallottunk, és arra figyeltünk fel, hogy egy húszas éveiben járó lány üvöltve, magán kívül rohan ki, körmeit belemélyesztve kétségbeesett barátjába"

- írja az egyik olvasó. A fesztiválról való kijutás sem ment zökkenőmentesen, többen arról panaszkodtak, hogy több óráig tartott az út kifelé.

A Sziget fesztivál az Index megkeresésére a következő közleményt küldte: 

"Az idei Sziget egy világsztárral nyitott így már napokkal ezelőtt tudtuk, hogy teltház várható, ami 95 ezer embert jelent egy időben a Fesztivál területén. Számítottunk rá, hogy a koncertre érkező látogatók egyszerre indulnak majd ki a buli végén és ezt a folyamatot a váratlan, rövid zápor még jobban felgyorsította. Figyelembe véve a K-híd teherbírását, a környező utcák és a közlekedési eszközök kapacitását úgy döntöttünk, hogy "megtörve" a tömeg haladását szakaszosan engedjük ki a látogatóinkat a fesztivál területéről elkerülendő a "külső" torlódást, fennakadást. A kijutás a biztonsági szolgálat és a rendőrség folyamatos kontrollja mellett zajlott, hatóságokkal szoros együttműködésben , a biztonsági terveknek megfelelően.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kötelező check- in rendszer és biztonsági intézkedések miatt már a kiérkezéskor felhívtuk a figyelmet arra, hogy időben érkezzen mindenki, így a koncertre való bejutás is gördülékenyen zajlott. A Nagyszínpad előtt 60 ezer ember élvezte a koncertet, elképzelhető, hogy egy ilyen volumenű eseményen néhányan, hirtelen szembesülve a tömeggel, megijednek, ritkán ugyan, de előfordulhatnak ilyen esetek. Váratlan, személyi sérüléssel járó esemény, nem történt, másfél órával a koncert után már szellősen, gördülékenyen ki lehetett jutni a fesztiválról."

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem