7 °C Budapest

Több mint százezer magyar autóst vertek át: legfelsőbb szinten ment a csalás

2018. szeptember 19. 13:30

Három éve robbant ki Amerikában a dízelbotrány. Magyarországon mintegy 193 ezer új Euro 5 és Euro 6 osztályú dízelautó vásárlóját verték át a gyártók. Ezek azok az autók, amelyek használat közben a nitrogénoxidoknak az előírtnál legalább a kétszeresét engedik a levegőbe.

Európa szerte már vagy 43 millió, Magyarországon 193 ezer Euro 5 és Euro 6 osztályú dízelautó vásárlóját verték át a gyártók. Többek között ezt állítja az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) új tanulmánya, amelyet a dízelbotrány kirobbanásának harmadik évfordulóján jelentetett meg - derült ki a Levegőmunkacsoport közleményéből.

Amerikában és egy-két európai országban a hatóságok léptek a dízelbotrány kirobbanása után, és legalább a gépkocsik utólagos átalakítására köteleztek autógyárakat. Magyarországon viszont semmi sem történt. Pedig nálunk is szedik áldozataikat a levegőben eregetett nitrogénoxidok. A többi méreg mellett a sok NO2 is oka annak, hogy - mint az Európai Számvevőszék jelentéséből kiderül - magyarországi lakosok életét nagyobb mértékben rövidíti meg a levegőszennyezés, mint a legtöbb másik európai országban lakókét - figyelmeztet a munkacsoport.

A T&E kiadványában egészségünk védelmében egyebek mellett szorgalmazza, hogy induljon egy páneurópai program a mintegy 43 millió még fiatal piszkos dízelautónak a kibocsátást csökkentő átalakítására, a települések korlátozzák a különösen szennyező járművek forgalmát, a közúti forgalomban is ellenőrizze a hatóság a gépkocsikat, és követelje meg, hogy a kibocsátásuk ne lépje túl a forgalmijuk szerinti értéket, függetlenül a koruktól.

Mára, a dízelbotrány kirobbanásának harmadik évfordulójára időzítették Brüsszelben a bejelentést, hogy kartellvizsgálatot indítanak annak kiderítésére, vajon a BMW, a Daimler és a VW Group nem egyeztek-e meg a kipufogógáz tisztítását szolgáló technikai eszközök fejlesztésének és bevezetésének visszafogásában.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Bizottság vizsgálja, hogy vajon a BMW, a Daimler és a VW között volt-e egyetértés abban, hogy nem versenyeznek egymással azon fontos részegységek fejlesztésében és bevezetésében, amelyek feladata a benzines és a dízelhajtású gépkocsik veszélyes kibocsátásnak csökkentése. Ezek azok a megoldások, amelyekkel a személyautók környezetkárosítása visszafogható. Ha bebizonyosodik az összejátszás, akkor ezek az autógyártók annak ellenére, hogy a technika a rendelkezésükre állt, akadályozták a fogyasztókat abban, hogy kevéssé szennyező autót vásároljanak

- véleményezte Margrethe Vestager, versenyügyi biztos.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem