11 °C Budapest

Több mint 45 ezren már próbálták: reagált a MOL az új igényekre

2019. június 4. 14:02

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre is kiterjeszti a Limo autómegosztó szolgáltatási területét a Mol, miután a legtöbb felhasználói visszajelzés erre irányult az indulás óta eltelt közel másfél évben - mondta el Ratatics Péter, a Mol Magyarország és a Fogyasztói Szolgáltatások üzletág ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjúban. A szolgáltatás fejlesztésével a tervezettnél gyorsabban haladt a Mol, ugyanakkor a kezdeti időszak gyerekbetegségei következtében az első éves eredmény elmaradt a várakozásainktól. 

A társaság célja, hogy hogy a környező országok nagyvárosaiban is meg tudja honosítani a limózást, ezek közül leghamarabb Prága kerülhet sorra, Magyarországon pedig elsősorban a nagy diákvárosok, mint például Debrecen van rajta a térképen, de azt is vizsgálják, hogy hogyan lehetne a nyári szezonra a Balatont is becsatornázni a Limo-zónába, illetve a napon túli kölcsönzési lehetőséget elérhetővé tennék - mondta el Ratatics Péter, aki a Mol egyéb, újnak számító tevékenységeivel kapcsolatos terveiről is beszélt.

Portfolio: Hogyan alakult a Mol Limo elmúlt bő éve? Beváltotta a hozzá fűzött várakozásokat?

Ratatics Péter: Az első év a tapasztalatszerzésről, az építkezésről, a kezdeti problémák kiküszöböléséről szólt. Összességében a szolgáltatás jól indult, a visszajelzések meglehetősen pozitívak. Örülünk a versenynek, a több mint 77,5 négyzetkilométeres szolgáltatói területtel, illetve az ezen elérhető 450 gépjárművel piacvezetők vagyunk Magyarországon.

Az ügyfélszám egyértelműen beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Több mint 45 ezer regisztrált ügyfelünk van, akik közül minden második már legalább kétszer igénybe vette a szolgáltatást. A Limóval ráadásul olyan célközönséget sikerült megszólítanunk, akivel eddig nem nagyon volt kapcsolatunk: a Budapesten élő, 20-35 év közötti, a jövő fogyasztói generációját adó fiatalok alkotják a gerincét ennek a fogyasztói bázisnak. De természetesen nem csak őket célozzuk meg, a legidősebb Limo-ügyfél 89 éves. Szeretnénk viszont javulni többek között abban is, hogy a jelenleg döntő többségében férfi ügyfélkört bővítve próbáljunk minél jobban a nőknek is kedvezni, például azzal, hogy gyerekülést is biztosítunk az autókban, ami egyébként visszatérő fogyasztói igény. 

Portfolio: A parkolással kapcsolatos problémákat sikerült megoldani?

Ratatics Péter: Kezdetben viszonylag gyakran találkoztunk a szélvédőn mikuláscsomagokkal, egyes ügyfeleinknek pedig meg kellett szokniuk, hogy attól, hogy ez nem az ő autójuk, még nem lehet bárhol megszegni a KRESZ-szabályokat. De amikor elindítottuk a Limót, számítottunk is rá, hogy lesznek problémáink e téren.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Másrészt a fizetős parkolási rendszerhez igazodva ma már egy automata rendszert használunk a Limók parkoltatására: amennyiben valaki valahol leparkol, az autó bezárása után a rendszer automatikusan elindítja a parkolási üzemmódot, és teljes egészében meg tudjuk fizetni a parkolás ellenértékét. A korábban ebből kifolyó mikuláscsomagok jelentős része így mára eltűnt, és ha elő is fordul még, az többnyire a GPS-koordináta pontatlanságból vagy a rendszer időszakos zavarából adódik.

A teljes interjú a Portfolio oldalán olvasható. 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem