2021. január 25. hétfő Pál

Több mint 1 millió gyereknek ér véget az iskola

  • MTI
  • 2018. június 15. péntek 09:30

Ma véget ér a 2017/18-as tanév és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok idén is számtalan tábor közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltéséhez.

A mostani tanév mintegy 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista számára zárul, közülük az érettségizők egy részének még hátra vannak a szóbeli vizsgák. A többiek közül sokan táborozni indulnak, ők számtalan program közül választhatnak idén is.

A Taborfigyelo.hu vezetője korábban elmondta, hogy több mint 200 ezer gyerek fog legalább egy hetet táborban tölteni a nyáron. Tóth Béla közlése szerint az idén az informatikai és programozó táborok a legnépszerűbbek. A második legnépszerűbb tábortípus a idegen nyelvi, valamint a katonai tábor. A Taborfigyelo.hu vezetője kitért arra is, hogy oldalukon az idén már több mint 1200 táborturnusból lehet választani.

Az idén több tízezer gyermeket várnak a szünidei Erzsébet-táborok is, amelyek június 17-én kezdődnek és 11 héten át tartanak - tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány az MTI-t. A balatoni táborokban csaknem 30 ezer gyerek nyaralhat egyhetes turnusokban.

Június 18-tól az iskolaszünetben érvényes menetrend lép életbe a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járathálózatán. Egyes járatok a megszokottnál némileg ritkábban közlekednek a kisebb igény miatt. Nem kell fizetniük az utazásért szombattól július 15-ig a budapesti Gyermekvasúton azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik a jegyváltáskor bemutatják eredeti kitűnő bizonyítványukat - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Nyáron sok diák vállal munkát, és a Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta az MTI-nek korábban a pénzügyminiszter. Varga Mihály elmondta, a programban új elem, hogy a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozásoknál is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása. Arra számítanak, hogy az idén rendelkezésre álló összegből ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban - mondta.

A program a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél 103 500 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat. A diákok tájékoztatására, illetve a munkajogi problémák megoldására a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Ennek részeként a diákoknak információs kampányt indítanak, bemutatják a munkavállalás lépéseit, az egyes foglalkoztatási formákhoz tartozó szerződéseket, illetve azt, hogy a diákok milyen bérezésre számíthatnak.

Magyarországon évente 200 ezer fiatal, köztük 100 ezer felsőoktatásban résztvevő hallgató vállal munkát diákként. A vakáció végével a tanítási év hosszában, szerkezetében az előző évek gyakorlatához képest nem lesz majd változás. A tanév 2018. szeptember 3-án, hétfőn kezdődik, az utolsó tanítási nap 2019. június 14-én, pénteken lesz, a tényleges tanítási napok száma 181 nap. Az érettségi, az országos kompetenciamérés, a célnyelvi mérés időpontja nem változott; az idegen nyelvi mérés az intézmények kérésére két héttel korábban lesz.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Otthonteremtési támogatás 2021: akár gyermek nélkül is járhat 5 millió forint!
Új lakás építéséhez járhat az áfa-visszatérítés.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked