15 °C Budapest

Tépik a hajukat a magyar autósok: ezért is lehet több a baleset

2019. április 8. 12:30

A Parkl friss kutatása szerint a fővárosi autóvezetők ötöde hetente 30 percnél is több időt tölt el parkolóhely kereséssel, amellyel a jelentős stressz és időveszteség mellett a környezetet is terhelik: a forgalomban részt vevő autósok 30 százaléka parkolóhelyet keres, miközben napjainkban már számos lehetőség áll az egyszerű, hatékony és árban is kedvezőbb parkolásra.

Tízből hat magyar autóvezetőt az zavar a legjobban, ha nem talál szabad parkolóhelyet - derült ki a Parkl kutatásából. Az autósok elárulták, hogy melyek a városi parkolás legnagyobb kihívásai, a stressztől egészen a balesetekig: hazánk leggyorsabban fejlődő parkolóhelykereső szolgáltatása azonban komplex megoldást nyújt ezekre a problémákra.

Túl drágának tartjuk a parkolást

A kutatás eredményei szerint budapesti autósok negyede átlagosan heti 5-10 perc alatt lerendezi a parkolást, ötödüknek azonban fél óránál is több idejük megy el a parkolásra. Az is kiderült, hogy az autóvezetők csaknem 80 százaléka távolság alapján választ parkolóhelyet, de számít a hely mérete, a parkoló elhelyezkedése, és az ár is: a válaszadók többsége nem elégedett a fővárosi parkolás árával, 50 százalékuk pedig kifejezetten elégedetlennek vallotta magát.

A városi autóvezetés komoly stresszel is járhat

A magyar autóvezetők negyede nem érzi biztonságban az autóját, ami nem véletlen: a nők több mint 20 százalékát, a férfiaknak pedig közel 17 százalékát érte már baleset parkolóhely keresése közben, sőt, csaknem tizedükkel ez már többször is előfordult. Emellett nem elhanyagolható a parkolás okozta stressz mértéke sem: tízből több mint hét válaszadó számára okoz stresszt, ha nem talál megfelelő parkolóhelyet, közülük pedig ketten pedig ezt a helyzetet a lehető legstresszesebbnek ítélik meg. A kutatásból kiderült, hogy a magyar autósokat leginkább az zavarja, hogy nehéz parkolóhelyet találni, azonban a forgalmi dugók, a többi autós közlekedési stílusa, valamint a kerékpárosok és gyalogosok is feszültséghez vezetnek.

Mit tud a Parkl?
Egy teljes mértékben hazai fejlesztésű applikáció megoldást nyújt a városi autósok leggyakoribb problémáira: az ingyenesen letölthető Parkl alkalmazást már számos fedett parkolóban és szabadtéri parkolóhelyen használhatjuk, többek között irodaházakban, mélygarázsokban és minden közterületi fizetős zónában. Az applikáció térképén csak azokat a helyszíneket látjuk, ahol biztosan van szabad parkolóhely, a kedvező parkolási díjak és a papír-, illetve készpénzmentes rendszer pedig számos előnyt biztosít azoknak, akik gyakran parkolnak Budapest belső kerületeiben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kutatással szerettük volna bebizonyítani, hogy minden városi autóvezető ugyanazokkal a problémákkal küzd, ezekre azonban létezik megoldás: a Parkl applikációval könnyedén megtervezhetjük a parkolást, az alkalmazás okos rendszerével pedig még a bejutás is egyszerű és átlátható" - foglalta össze Somogyi Zsolt, a Parkl ügyvezetője. “Ha a parkoláshoz az applikációt vesszük igénybe, a számlázás előzetes zárolás nélkül perc alapon történik, így a végösszeg is kedvezőbb lehet, arról nem is beszélve, hogy a forgalomban töltött percek csökkenésével a környezetünkért is teszünk" - tette hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm