Te is mész idén Balaton Soundra? Ezt az applikációt mindenképpen töltsd le

2019. június 17. 15:30

A tavaly 160 ezres látogatószámmal rekordot döntő Balaton Sound fesztivál idén is nagy figyelmet fordít a biztonságra. A tavalyihoz képest dupla annyi Safety First önkéntes áll munkába a fesztivál idejére és újdonság a Balaton Sound applikáción belül elérhető SoundWatch fül, melynek segítségével meghatározható a fesztiválozók tartózkodási helye és az alkalmazáson belül közvetlenül segítséget is kérhetnek.

A Balaton Sound a tavalyi évben rekordszámú - több mint 160 ezer - látogatót vonzott. A világsztár dömping mellett ez annak is köszönhető, hogy a szervezők rendkívül nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra a Safety First kezdeményezés révén.

A program keretén belül a fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztiválon felmerülő problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A szakértői csapat, valamint az őket segítő önkéntesek a fesztiválon is kint lesznek, annak érdekében, hogy helyszíni jelenléttel és segítségnyújtással is hozzájáruljanak a biztonságos fesztiválozáshoz.

A Safety First szakértők egymással is megosztották, hogy milyen praktikákkal kerülhetők el a problémás szituációk: Dr. Hevesi Kriszta tanácsai, Dr. Zacher Gábor, Lina és Panni, Lotfi Begi tanácsai, praktikáit nézhetik meg a fesztiválozók a videómegosztón. 

Újdonság, hogy a fesztivál ideje alatt a Balaton Sound applikáción belül elérhető SoundWatch funkció segíti majd a bulizók biztonságát. Ebbe belépve a fesztiválozó a térképen láthatja, hogy hol található a hozzá legközelebbi Safety First pont. Amennyiben nem tudja felkeresni a pontok valamelyikét, abban az esetben közvetlenül is kérhet segítséget az applikáción belül akár hívással, akár üzenetben. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A fesztiválon történő segítségnyújtásban az önkénteseké lesz a főszerep, a tavalyihoz képest idén kétszer annyian, összesen százan segítik majd a biztonságos fesztiválozást. A csatlakozók egy háromnapos tréningen vesznek részt, ahol amellett, hogy csapattá kovácsolódnak, meghallgatják a Safety First szakértőinek előadásait, illetve megtanulják, hogy a különböző problémás helyzetekben hogyan tudnak segítséget nyújtani társaiknak.
Idén már külföldiek is csatlakoznak a Safety First csapathoz, ezzel is hozzájárulva a jelentős számú külföldről érkező fesztiválozó biztonságérzetéhez. A fesztivál különböző területein pedig angol nyelvű molinókon lesznek olvashatók a szakértők tanácsai, illetve a fesztiválon kapható repoharakon is vicces, ugyanakkor edukatív tanácsokkal találkozhatnak a fesztiválozók.

A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. Az idei évben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntes csapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával szeretnénk elérni. Célunk, hogy a programmal a nemzetközi közönséget is elérjük 

 - mondta el Fülöp Zoltán fesztiváligazgató.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm