18 °C Budapest

Te is erre a járatra vettél jegyet? Több órás késésre lehet számítani

2019. október 25. 09:32

A Wizz Air olaszországi járatainál is késések, fennakadások fordulhatnak elő a mai napon, miután Rómában, a város történetében először általános sztrájkot tartanak, és ennek keretében az ENAC olasz légiforgalmi irányító szolgálat 13 és 17 óra között munkabeszüntetésre készül.

A Wizz Air közleménye szerint az utasokat SMS-ben, e-mailben értesítik, de arra kérik őket, hogy indulás előtt ellenőrizzék az aktuális járatinformációt a honlapon, vagy a mobilalkalmazásban - írja az infostart.hu. A közlekedési szakszervezetek az M5S és a baloldali Demokrata Párt (PD) közt szeptember elején felállt kormány munkaügyi politikája és tervezett nyugdíjreformja ellen tiltakoznak. A munkabeszüntetés érinti a főváros résztulajdonában levő szolgáltató vállalatok mintegy 30 ezer dolgozóját, valamint csatlakoznak a római pedagógusok, orvosok, a köz- és magánszférában dolgozók is.

Pénteken, a 13 és 17 óra közötti időszakban a padovai és brindisi irányító központokban is csökkentett kapacitással működik majd a légtér. A munkabeszüntetés több város tömegközlekedését is érinti. A Budapest Airport online járatinformációs rendszere szerint az Alitalia római járatát törölték, a Wizz Air és a Ryanair olaszországi járatai a csütörtök esti állapot szerint elindulnak.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem