12 °C Budapest

Szigorúbb szabályok jöhetnek a szmogriadó alatt

Pénzcentrum
2016. február 15. 09:31

A budapesti és az agglomerációs autók harmadát parkolóba, garázsba küldhetik szmogriadó idején, ha a Fővárosi Közgyűlés holnapután elfogadja Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes előterjesztését - írja a Magyar Idők.


A javaslat lehetőséget adna arra, hogy az Euro 2-es benzines és dízelüzemű járműveket is kizárják a forgalomból a levegő minőségnek védelmében. A későbbiekben pedig akár Euro 3-as szabályoknak megfelelő dízelüzemű környezetvédelmi osztályok (7-es és 8-as együtt) is bevonhatóak lennének ebbe a körbe.

Ez pedig már azt jelentené, hogy a szmogriadó riasztási fokozata miatt elrendelt - például a szálló por esetén 6 órától 22 óráig tartó - forgalomkorlátozás bevezetésekor a városi és elővárosi járművek 38-41 százaléka (240-395 ezer) nem közlekedhetne.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm