11 °C Budapest

Szigorítás jön a Volánnál: innentől fokozottan ellenőriznek már a pályaudvarokon is

2020. augusztus 21. 19:29

A nagyobb autóbusz-állomásokon is ellenőrzi a rendőrség a közegészségügyi előírások - például a maszkviselési kötelezettség - betartását a jövő héten, mert az elmúlt időszakban egyre többen utaznak maszk nélkül - közölte a Volánbusz. A közleményben emlékeztettek: a koronavírus-járvány terjedésének megelőzéséért a közösségi közlekedési eszközökön kötelező a száj és az orr eltakarása. Erről a társaság a honlapján, a közösségi médiában, valamint az állomásokon és a buszokon is tájékoztatja az utazókat.

A Volánbusz a járványügyi készültség ideje alatt is folyamatosan fertőtleníti autóbuszait, létesítményeit, valamint ellátja munkatársait a szükséges védő- és fertőtlenítőeszközökkel. A veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt időszakban csaknem 125 ezer liter felületfertőtlenítő szert, 60 ezer törlőkendőt, 320 ezer kesztyűt, 14 500 védőszemüveget és több mint 1600 overallt biztosított munkatársai számára a fertőtlenítési feladatok elvégzéséhez.

Pénzre van szükséged? Keress szuperolcsó pénzügyi segítséget kalkulátorunkkal!

Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból különböző kiszerelésekben több mint 37 ezer litert helyezett ki munkavállalóinak a társaság, a szájmaszkokból pedig eddig több mint 293 ezret osztott ki - írták. A Volánbusz emellett 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót telepített állomásaira országszerte az utasok és a munkatársak higiénés biztonságáért, és az autóbusz-állomások és a járművek fokozott takarítása mellett ózonos fertőtlenítéssel bővítette eszköztárát a fertőzés terjedése elleni védekezésben.

A júniusban beszerzett 58 ózongenerátor az ország csaknem teljes területén gondoskodik a Volánbusz mintegy 6500 járműve rendszeres fertőtlenítéséről. Az új készülékekkel naponta csaknem 350 autóbuszt kezelnek, 20 nap alatt a teljes járműállomány sorra kerül - tették hozzá.

A társaság arra kéri az autóbuszjáratain utazókat, hogy továbbra is tartsák be a kötelező egészségvédelmi rendelkezéseket, láz és meghűléses tünetek esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket, részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletváltási lehetőségeket, valamint minden esetben viseljék a járatokon a vonatkozó kormányrendeletben előírt, orrot és szájat eltakaró maszkot, sálat vagy kendőt, és tartsák be a közegészségügyi előírásokat.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm