21 °C Budapest

Sziget: 1050 a feles, 650 a sör, mennyibe kerül a többi?

2016. augusztus 10. 16:51

Az eddig megszokotthoz hasonlóan idén is az alapvető italokat egységes áron vehetjük meg a Szigeten. Megszereztük az árlistát: mutatjuk, hogy mennyi pénzzel készül 2016-ban a fesztiválra.


A mínusz egyedik nappal ma indul a 24. Sziget Fesztivál, de idén sem ússza meg túl olcsón az, aki a fesztivál területén szeretne italt vásárolni. A 4 cl-es rövid italokért idén 1 050 forintot kell fizetni, de akad olyan pálinka, ami már 1 250 forintba kerül. A 0,5-ös Vasuta fröccsök 890 forintba kerülnek, míg a csapolt sör 650 forintba, a dobozos verzió pedig 740 forintba kerül.

A Sziget útlevele, amiben benne vannak az árak.

KATTINTS! Óriási tömeg az Auchanban: mit vásárolnak ennyien?

Olvasónk elmondása szerint a telefontöltés sem lesz túl olcsó: idén 800 forintot kérnek érte. Az ételek árairól pedig még nincsen pontos információnk, de mindenesetre az jó jel, hogy a több kitelepült áruházlánc között lesz egy Aldi is, ahol a diszkontlánc a megszokott áraival várja majd a fesztiválozókat. Kivételt jelentenek persze az üdítők, mert a Coca-Cola termékek a hivatalos szigetes áron kaphatóak - 450 ft/0,5 l.

KATTINTS! Vajon kinek a zsebét tömjük, ha jattot adunk a Szigeten?

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

(Címlapkép forrása: sziget.hu)

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm