14 °C Budapest

Súlyosbodik a helyzet Olaszországban: sorra zárnak az autógyárak is, az EU tudósai összefognak

MTI
2020. március 17. 20:55

Az utóbbi huszonnégy órában 345-tel 2503-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma az eddigi legmagasabb létszámmal, több mint kétezerkilencszázzal 31 506-ra nőtt.

Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy a halottak napi száma továbbra sem csökkent. Az új fertőzöttek száma pedig egy nap alatt 2989-re nőtt, a hétfőn tapasztalt enyhe csökkenés után. Ez az eddigi legmagasabb napi emelkedési arány Olaszországban az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) február utolsó hetében kezdődött ütemes növekedése óta.

A fertőzöttekből majdnem 15 ezret kórházban kezelnek, tíz százalékukat intenzív osztályon. A gyógyultak létszáma 2941-re nőtt.

Az országos adatokat a Lombardiában az utóbbi egy napban bekövetkezett emelkedés növelte: a tartományban 1971 új diagnosztizált fertőzöttel a betegek száma 16 220-ra emelkedett, a halottaké 1640-re. A lombardiai gócpontnak számít Bergamo kórházaiban nincs több hely az intenzív osztályokon. Itt a fegyveres erők alpesi dandárja tábori kórházat állít fel.

A Milánótól hatvan kilométerre található városban az utóbbi egy héten 385 személy halt meg. Nagy erőkkel folyik a milánói vásártér víruskórházzá való átalakítása. A munkát részben adományokból finanszírozzák: számos nagyvállalkozó, köztük Silvio Berlusconi volt kormányfő 10 millió eurót ajánlott fel. A polgári védelem 14 lélegeztetőgépet küldött a tartományba. Attilio Fontana lombardiai kormányzó úgy nyilatkozott, a hét második felében fordulatot várnak, és a betegszám emelkedési ütemének enyhe csökkenését remélik. A genovai egyetem járványszakértők és informatikusok alkotta kutatócsoportja bejelentése szerint a tetőzés Olaszországban március 23 és 25. között várható. Ezt követően is be kell tartani az óvintézkedéseket a fertőzés újraindulásának megakadályozására.

Angelo Borrelli kijelentése szerint a jövő hét adatai alapján tudnak majd pontosabb előrejelzéssel szolgálni. A polgári védelmi hatóság tájékoztatóján elhangzott, hogy jelenleg Lombardiára összpontosul a figyelem, de ezzel egy időben minden eszközzel azon dolgoznak, hogy a fertőzés ne terjedjen át a délolasz régiókra. Borrelli hangoztatta, hogy a jelenlegi adatok az utóbbi hetekben bevezetett szigorú óvintézkedések előtti időszak "eredményei".

A Lombardiával szomszédos Piemonte tartomány úgynevezett első számú betege meggyógyult, majd ismét megbetegedett. Rómában a fertőző betegségekre szakosodott Spallanzani kórház mellett további három kórházat alakítottak át víruskórházzá. Szicíliával és Szardínia szigetével leállították a repülő és hajó-összeköttetést az utazáskorlátozó rendelkezések ellenére folyamatosan érkezők megállítására.

A vírushelyzet miatt a római kormány a 18 hónapnál rövidebb időre ítélt rabok házi őrizetbe való áthelyezését mérlegeli elektronikus karpereces ellenőrzéssel, ezt azonban a Matteo Salvini vezette jobboldal ellenzi.

Meghosszabbítják az adategyeztetést a mobilszolgáltatók

A koronavírus-járványra tekintettel meghosszabbítják a kötelező adategyeztetés határidejét a magyarországi mobilszolgáltatók. A hatályos jogszabályi előírások értelmében a Domino SIM-kártyás ügyfeleknek évenként kell egyeztetniük adataikat a szolgáltatóval, ám a koronavírus-járványra tekintettel a szolgáltatók meghosszabbítják az erre rendelkezésre álló időt, a Magyar Telekom az új határidőről az érintett ügyfeleket SMS-ben tájékoztatja. A szolgáltató azt kéri, hogy a saját és mások egészségének védelmében az ügyfelek ne keressék fel személyesen az üzleteket: amennyiben mégis szeretnék az adategyeztetést most elvégezni, egyszerűen és gyorsan megtehetik a www.telekom.hu/adategyeztetes oldalon.

A Telenor azt közölte, hogy 30 nappal hosszabbítja meg a feltöltőkártyások adategyeztetési határidejét.

A Vodafone a veszélyhelyzet végéig függesztette fel a kötelező adategyeztetést. Hangsúlyozták: egyik ügyfelüket sem fogja az adategyeztetés elmulasztása hátrányosan érinteni, és senkinek nem fogja a Vodafone Magyarország emiatt kikapcsolni az igénybe vett szolgáltatást.

A Volkswagen-csoport leállítja európai gyárai többségét, a Ford kényszerszabadságra küldi főbb európai gyárainak dolgozóit

A koronavírus-járvány miatt felfüggeszti a termelést európai üzemeinek többségében a német Volkswagen-csoport, a világ legnagyobb autógyártó társasága - jelentették kedden német hírportálok Herbert Diess vezérigazgatóra hivatkozva. Ugyancsak a termelés felfüggesztéséről tett bejelentést a Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler. A Volkswagen-csoport vezetője wolfsburgi tájékoztatóján elmondta, hogy két-három hétre felfüggesztik a termelést a legtöbb németországi és európai üzemben.

A spanyolországi, portugáliai, olaszországi és szlovákiai üzemek már a héten leállnak

- tette hozzá Herbert Diess. Kiemelte, hogy az új típusú koronavírus terjedése miatt egyre csökken a kereslet, és bizonytalan a gyártáshoz szükséges termékek, alkatrészek ellátása. A sajtójelentések szerint az üzemi tanács egy levélben arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a pénteki műszakzárással áll le a termelés a legtöbb üzemben Németországban és Európa más országaiban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A beszámolók szerint a napokban több üzem dolgozói között regisztráltak fertőzötteket, és megszigorították a higiéniai, járványvédelmi előírásokat. A wolfsburgi tájékoztatón Frank Witter pénzügyi igazgató kiemelte: nem tudni, hogy a járvány milyen súlyosan és milyen hosszan hátráltatja a vállalatcsoportot, ezért szinte lehetetlen előrejelzést adni a pénzügyi hatásokról. 

A csoporthoz a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda autómárka, valamint a Ducati sportmotorkerékpár tartozik, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a Volkswagen gyártja.

Az amerikai Ford járműgyártó kényszerszabadságra küldi alkalmazottait csütörtöktől európai fontosabb gyáraiból, így a dél-romániai craiovai üzeméből is a koronavírus-járvány miatt - közölte kedden a gyártó. A Ford közleménye szerint a működés ideiglenes felfüggesztése várhatóan pár hétig tart. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a forgalmazók az eladások csökkentésére számítanak, a beszállítókkal való munkát pedig megnehezítik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások. 

A romániai gyár dolgozói a kényszerszabadság idejére megkapják alapbérük 78 százalékát, illetve a törvény által ilyen helyzetekre előírt egyéb juttatásokat. A Ford Romániának 6 ezer dolgozója van, a dél-romániai craiovai gyárban az Ecosport és a Puma modelleket gyártják. A közlemény szerint a szakszervizek, ahol a helyi szabályozás ezt megengedi, elvégzik a fő karbantartási munkákat.

Bár létesítményeink működését a koronavírus eddig szerencsére korlátozottan befolyásolta, a járvány mégis példátlan hatással van alkalmazottainkra, márkakereskedőinkre, beszállítóinkra és vásárlóinkra, illetve az egész európai társadalomra

- nyilatkozta Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke. A németországi Kölnben és Saarlouisban, illetve a romániai Craiovában március 19-től, csütörtöktől áll le ideiglenesen a termelés. A Ford spanyolországi valenciai összeszerelő üzeme és motorgyára már március 16-tól, hétfőtől ideiglenesen felfüggesztette a termelést, miután három dolgozónál koronavírus-fertőzést állapítottak meg az elmúlt hétvégén. Az üzemekben csupán a legfontosabb munkákat - például a karbantartást és a biztonsági felügyeletet - végzik el - írták.

A Ford mintegy 199 000 embert foglalkoztat világszerte. A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53 000 alkalmazottat, a közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67 000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán.

Az EU szakértői csoportot hoz létre a járvány elleni intézkedések összehangolása érdekében

Az Európai Bizottság tudományos szakértőkből álló csoportot hozott létre az új típusú koronavírus-járvány megfékezésére irányuló intézkedések összehangolása érdekében - közölte az uniós bizottság kedden. A koronavírus okozta megbetegedéssel foglalkozó tanácsadó testületet az uniós tagállamok epidemiológusaiból és virológusaiból áll. Feladata tudományos alapú, összehangolt, uniós iránymutatások és kockázatkezelési intézkedések előkészítése lesz. 

A járvány különböző szakaszaiban intézkedéseket ajánlanak az összes tagállam számára. Azonosítja a tagállami hiányosságokat és következetlenségeket, valamint ajánlásokat fogalmaz meg az egészségügyi ellátás, a polgári védelem, vagy akár a klinikai kezelés összehangolására a gyógyítás hatékonyságának javítása érdekében. Ezek mellett szakpolitikai intézkedésekre tesz majd javaslatot a járványt követő időkre vonatkozóan, valamint a betegség hosszú távú következményeinek kezelésére és enyhítésére.

A szakértői csoport elnöki tisztét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tölti be, helyettese Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztos lesz. A testület hat tagállam hét szakértőjéből áll majd. Megfigyelőként a munkában részt vesznek az európai járványügyi központ (ECDC), az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), valamint az Európai Bizottság Veszélyhelyzet-reagálási Központjának (ERCC) szakemberei. A csoport hetente legalább kétszer videokonferencia keretében tanácskozik. Első hivatalos ülését március 18-án, szerdán tartja. A koronavírus-járvány elleni küzdelemre adott válaszaival kapcsolatos ajánlásai az Európai Bizottság online felületein lesz elérhető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem