Strandkaja áron rendes étel is van a Balatonnál: ezek a legjobb vendéglők idén

Pénzcentrum2020. július 30. 14:34

Ha a Balaton környékén jársz, és egy jót akarsz enni, akkor érdemes tájékozódni előtte, hogy a lehető legjobb ár-érték arányú helyet sikerüljön megtalálnod. Mi most ebben segítünk neked: összeszedtük a 10 legjobb vendéglőt, amivel biztosan nem nyúlsz mellé.

Ahogy arról a Pénzcentrum már több alkalommal is beszámolt, igencsak elszabadultak az árak idén a Balaton partján. A palacsintáért 250-300 forintot kell fizetnünk, a lángosért minimum 600-at, de Csopakon például 1200 forintba kerül egy sajtos-tejfölös lángos. A rántott csirkemell sült krumplival, rizzsel 2390 forint, sajttal töltve egy százassal több, a milánói borda pedig 2690 forint. A gíroszpitáért 1200-at, a gírosztálért 2100 forintot kérnek. A sült hekk hatezer is lehet, pláne, ha kenyeret és savanyút is kér mellé az ember.

Persze ha megfelelő minőségű az étel, az embernek nem vérzik annyira a szíve, ám sok helyen tapasztalhatjuk turistaként, hogy sem figyelmes kiszolgálás, sem pedig ízletes fogásokat nem kapunk a pénzünkért.

Más a helyzet azonban, ha előre tudjuk, ebben a helyben biztosan nem fogunk csalódni. Mivel egyre többen ismerik fel a Balaton és környékében rejlő potenciált, és egyre nagyobb népszerűségnek is örvendnek a környék vendéglátóhelyei. A Magyar Konyha évek óta listázza nem csak a fővárosi, de a tó környéki helyeket is legfrissebb nyári számának gasztrokalauz melléklete több száz balatoni helyet listáz, hogy ne csak hekkben, lángosban gondolkodjanak a nyaralók, hanem kóstolják meg a helyi jellegzetes ízeket is.

A Top 10 Vendéglőt bemutató lista olyan hangulatos helyeket ajánl, ahol a hagyományos és a modern ételek egyaránt megtalálhatók, ahol a minőség is számít, de az elsődleges szempont mégis az, hogy a vendég otthonosan érezze magát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kiadvány alapján a 10 legjobb vendéglő 2020-ban a Balatonnál:

  • Farm Inn Fogadó - Zalacsány
  • János Vendéglő - Siófok
  • Kerekes Pince Kertvendéglő - Balatonalmádi
  • KisKert Vendéglő - Siófok
  • Konyha-Kert Bisztró és Bár - Balatonszepezd
  • Mi a kő Étterem és Borbár - Köveskál
  • Neked főztem - Zánka
  • Rozmaringos Kiskert Vendéglő és Pizzéria - Siófok
  • Söptei Bor és Gasztronómia - Csopak
  • Zománc Bisztrócska - Vászony

A Farm Inn Fogadó félreeső erdei vendéglőjében étlap nincs, cserébe egyszerű házias ételeke kínálnak. Egy szombati zenés vacsora ára: 8490 forint/fő. János Vendélőben a levesek 1200-2800 forint között vannak, szárnyasok 3500-5000 forint, a halételek 4290 forintba kerülnek. A Kerekes Pincében levest 950-1300 forint között kapunk, a főételek 3000-4000 forintba kerülnek, desszertek 900-1100 forintba. A KisKert Vendéglőben igazi klasszikus, magyaros ételekt ehetünk egy kicsit újragondolva: levesek 1400-1600 forintba kerülnek, a főételek nagy része 4 ezer forint alatt van (vörösboros marhapofa pörkölt, paprikás, petrezselymes galuskával), desszertek 1390 Ft.

Szepezd egyik leghangulatosabb pontján, a Konyha-Kert Bisztró és Bárban a napi korlátlan menü 12:00-15:00 óra között 1990 Ft/fő. Az étlapon az egyik leghangsúlyosabb elem a mangalica, de sokféle halból is lehet választani.

Címkék:
utazás, nyaralás, Balaton, nyár, büfé, ebéd, vendéglő, top10, vacsora,