Sötétvörös zónák, utazási szigorítás: komoly korlátozásokat vezetne be az EU

2021. január 22. 08:32

Új utazási korlátozások bevezetésére készül az EU: az új, sötétvörössel jelölt zónákból csak kötelező tesztelés és karantén után lehetne kiutazni. Ursula von der Leyen azt is bejelentette, hogy vasárnaptól csak negatív teszttel lehet majd kívülről beutazni az Unió területére.

A nem létfontosságú utazások szigorítására készülhetünk az Európai Unióban, derült ki az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács csütörtök esti ülése után. Az Európai Bizottság bevezetne egy új, sötétvörös kategóriát, amibe az aktuálisan leginkább fertőzött régiókat sorolnák: kötelező teszt és karantén várna azokra, akik el akarnak jönni egy ilyen területről.

Ursula von der Leyen bizottsági elnök nyitva tartaná a tagállami határokat a közös piac védelme érdekében. Szerinte az egyszerű határzár nem segít kordában tartani a vírust, ellenben veszélybe sodorja a gazdaságot. Bejelentette, hogy vasárnaptól csak negatív teszttel lehet majd kívülről beutazni az Unió területére, vélhetően ez azokat érinti majd, akik nem létfontosságú okokból érkeznek. Franciaország pedig az uniós állampolgárokat is csak 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszttel engedi be vasárnaptól, hacsak nem kereskedelmi vagy üzleti céllal érkeznek. Az elnöki hivatal szerint néhány más tagállam is hasonló szabályozásra készül.

Sebastian Kurz osztrák kancellár is a beutazási feltételek szigorítását szorgalmazta, Belgium pedig februárban zárná le a határait. Megállapodtak abban is, hogy ki kell dolgozni az oltási könyvek rendszerét, de még nem világos, hogyan és mikortól működhetne.

Az Európai Tanács szeretné felgyorsítani a védőoltások beadását, közleményük szerint a cégek kötelesek betartani korábbi vállalásaikat. Megerősítették, hogy a vakcinákat egyszerre, lakosságarányosan osztják szét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem