7 °C Budapest

Sorozatos ellenőrzések a Szigeten: mit vizsgálnak ennyire?

2016. augusztus 9. 13:05

A Szigeten nemcsak bulizók, hanem a fogyasztóvédelem szakemberei is jelen lesznek, ahol ellenőrzéseket folytatnak. Mire figyeljünk, ha problémánk akad a fesztiválon? Kihez fordulhatunk?

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a korábbi évekhez hasonlóan idén is képviselteti magát a Sziget Fesztiválon. A Civil Szigeten található fogyasztóvédelmi sátorhoz látogatók megismerhetik a hatóság tevékenységét, tanácsot kérhetnek fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdésekben, de a legfőbb feladata itt is az ellenőrzések lesznek.

A hatóság az idei évben is ellenőrzéseket folytat

Az ingyenes tájékoztatókon túl, azonban fontos elmondani, hogy ellenőrzés is folyik a fesztivál ideje alatt. Budapest Főváros Kormányhivatalának felügyelői folyamatosan ellenőrzik, hogy a kereskedők betartják-e a fogyasztóvédelmi előírásokat.

Az ellenőrzések során a felügyelők vizsgálják a vásárlók megfelelő tájékoztatását, az árak és a kiszolgálási mennyiség feltüntetését, a mérőeszközök hitelességét, a nyugtaadást, és azt, hogy a megfelelő mennyiséget kapja-e meg a fogyasztó. A hatóság munkatársai nappal, illetve éjszaka is dolgoznak, az ellenőrzések folyamatosak és a fesztivál végéig tartanak. A hatóság továbbá ellenőrzi a mutatványos berendezések biztonságos üzemeltetését és megfelelő dokumentációját, valamint a fiatalkorúakat védő jogszabályok betartását is.

A tavalyi vizsgálatok eredményeiről

A 2015-ös évben a vendéglátó-ipari vállalkozások többsége a jogszabályi előírásoknak megfelelően végezte tevékenységét. A legjellemzőbb szabálytalanság még mindig a kereskedői adatok (név, székhely) feltüntetésének hiánya, az árfeltüntetési szabálytalanságok, valamint italmércék és a mérlegek hitelességének hiánya. A tavalyi évben a vizsgálatokkal feltárt kisebb hiányosságokat a vállalkozások egy része már az ellenőrzés ideje alatt pótolta. Az ellenőrzések általános tapasztalataként elmondható, hogy a vállalkozások egyre inkább együttműködő magatartást tanúsítanak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Összegyűjtöttük egy csokorba, mire érdemes figyelni:

  • Használjuk a csomagmegőrzőt értékeink védelmére, a sátrakból könnyen eltűnhetnek az értékesebb holmik. Ugyanakkor nem árt tudakozódni a csomagmegőrzés feltételeiről, vagy arról, hogy a vállalkozás milyen mértékben vállal felelősséget az őrzött tárgyakért.
  • Ha a belépőként kapott azonosító karszalag eleve gyenge, vagy sérült, kérjük azonnali cseréjét, mivel ha leszakad, elveszik, nem fogjuk tudni bebizonyítani, hogy a szalag nem a mi hibánkból sérült meg.
  • Arra gondolva, hogy ha a fesztivál kártyán az esemény befejeztével marad pénz, előzetesen érdeklődjünk annak visszaszerzési módjáról. Általában a kártyán megmaradt egyenleget legkésőbb a fesztivál utolsó napján, zárásig lehet visszaváltani készpénzre. Egy fesztivál kártya érvényes lehet több rendezvényre is, de a rajta szereplő összeg általában nem vihető át a rendezvények között.
  • Érdemes a fesztiválkártyát a meghatározott módon regisztráltatni, mivel elvesztése esetén akkor tudjuk letiltani.
  • Az ilyen eseményeken előfordul, hogy vállalkozások, kérdőíves felmérők töltetnek ki velünk teszteket. Figyeljünk ilyenkor is személyes adatainkra, ha nem akarunk a későbbiekben kéretlen leveleket, ajánlatokat kapni.
  • Amennyiben minőségi kifogásunk van, azt természetesen a pult, kassza elhagyása után is bejelenthetjük, az ezzel ellentétes feliratok tisztességtelen feltételek, nem kell figyelembe venni azokat.
  • A reklamáció alapvető feltétele a blokk, nyugta. Minden esetben kérjük el, s még az étellel kapcsolatos nyugtákat is őrizzük meg.
  • Kifogásunkkal a vállalkozáshoz fordulhatunk, melyről jegyzőkönyvet kell felvennie. Ha erre nem hajlandó, problémánkat írjunk a vásárlók könyvébe, melynek jól látható, mindenki által elérhető helyen kell lennie. A beírás egyik példánya minket illet, a másik a helyszínen marad.
  • Ha élelmiszerrel kapcsolatos panaszunkat nem megfelelően intézi a vállalkozás, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz fordulhatunk.
  • Ha nem kaptunk számlát, blokkot, azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé jelezhetjük.
  • Ha a panaszt nem megfelelően kezelték, jegyzőkönyvet nem vettek fel, fogyasztói megkárosítás történt, a vásárlók könyvébe nem engedtek beírni, a tisztességes tájékoztatáshoz fűződő jogaink sérültek, akkor a területileg illetékes kormányhivatalhoz fordulhatunk.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm