6 °C Budapest

Sokat spórolhatnának a magyarok az utazáson: erre mégis kevesen hajlandók

2020. január 16. 19:31

Míg a digitális térben nagyobb a hajlandóság a javaink, szolgáltatásaink megosztására, addig a való életben nehezebben osztozkodunk - ez is befolyással van a magyarországi közösségi gazdaság gyors elterjedésére, derült ki a Sharing Economy Szövetség januári, közösségi közlekedés tematikáját górcső alá vevő kerekasztal beszélgetésén.

Az utóbbi években a turizmus, a pénzügyek, a HR és a közlekedés területére is betört a közösségi és a megosztás alapú gondolkodás. Az Egyesült Államokban akár már luxusruhát is lehet közösségi alapon bérelni, hazánk egyelőre inkább még csak most kezd ismerkedni ezekkel a lehetőségekkel. Négy, a közösségi közlekedésben és városfejlesztésben szerepet vállaló szervezet: a GreenGo, a Járókelő.hu, a Lime és az Oszkár TeleKocsi szakemberei vitatták meg a Sharing Economy Szövetség idei első kerekasztal beszélgetésén az üzleti modell kihívásait, a 2020-as trendeket, innovációkat és kihívásokat. 

Továbbra is kevesen ismerik vagy éppen értik a megosztáson alapuló cégeket, ezek előnyeit és újító törekvéseiket.

A Sharing Economy Szövetség azzal a céllal jött létre 2017-ben, hogy a közösségi gazdaságot és ennek alapjait minél szélesebb körrel megismertesse Magyarországon. Gyakran érzékeljük a tudatosság hiányát mind a fogyasztók, mind a szolgáltatók vagy akár a döntéshozók oldaláról, így folyamatos edukációval - mint például a mostani kerekasztal-beszélgetésünkkel igyekszünk népszerűsíteni a megosztáson alapuló törekvéseket, és érdekképviselettel próbáljuk a vállalkozások és a fogyasztók érdekeit érvényre juttatni

- ismertette Pribék Márton, a SESz kommunikációs vezetője. Hangsúlyozta, hogy a közösségi gazdaság valójában évszázadok óta jelen van: ha főzésnél hiányzik egy összetevő, kérünk a szomszédtól, ha kölcsöntárgyra van szükségünk, körbe kérdezünk az ismerősök között. Az utóbbi években annyi változott csak, hogy egy-egy vállalat, mint szolgáltató beállt a tematikus megmozdulások mögé, és digitális platformot biztosít a kereslet és kínálat találkozásához.

A való életben nem akarunk osztozkodni még rokonnal, vagy az irodában mellettünk ülővel sem, nemhogy egy idegennel. A sharing economy, a közösségi megosztás ezt még visszafordíthatja. Hisszük, hogy társadalomformáló ereje van. Először lehet, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat, ha egy ismeretlen ül be az autónkba, de amint rájövünk, hogy ezzel az üzemanyag-költségünk nagy részét is tudjuk fedezni, máris motiváló tényező lehet

 - mondta el Finta Kriszta, az Oszkár TeleKocsi marketingvezetője. Állítása szerint, aki egyszer kipróbálta az oszkározást, nagyobb hajlandóságot mutat arra, hogy legközelebbi útja során is megossza mással az autóját. Ezt bizonyítja, hogy az utóbbi évben 15 százalékkal emelkedett a megvalósult utazások száma.

A megosztott elektromos közlekedési eszközöket képviselő Lime és GreenGo stabil felhasználói bázissal rendelkezik Budapesten, de még van lehetőség növekedésre. Kiemelték, hogy a közösségi közlekedésben ritka az olyan felhasználó, aki csak egyféle eszközt használ. Míg hosszabb utak során inkább autóba ülnek, vagy robogóra pattannak a lakosok, rövidebb távokra, autóval nem megközelíthető, vagy éppen forgalmas helyekre inkább rollert, biciklit választanak. Így folyamatos a kereszthasználat, sőt ez összefonódik a fővárosi tömegközlekedéssel is. 

Az innováció, a megújulás során az egyik legfontosabb tényező, hogy a lehető legpontosabban mérjék fel a jelenlegi ügyfél igényeket, és ezek alapján építsék tovább a szolgáltatást.

A felhasználók folyamatosan visszajeleznek a területi lefedettségre, rengeteg kérés érkezik, hogy merre bővítsünk, igyekszünk ezeknek mihamarabb eleget tenni, így ebben az évben Budafokra, Csepelre is szeretnénk kiterjeszteni a szolgáltatást

 - nyilatkozta Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője. Az e-rollermegosztó ügyvivője elmondta, hogy vannak olyan elemek, amikre nagy a felhasználói igény, viszont egyelőre a technikai háttér nem áll rendelkezésre. Ilyen a csoportos, több tagot magába foglaló felhasználói profilból indítható költségmegosztás, míg más hasznos funkció, például a csoportos utazás lehetősége nyár óta már elérhető a Lime applikáción belül. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az autók átlagban 98%-ban kihasználatlanul állnak. Így fokozottan igaz, hogy attól, hogy egy hónapban többször is szükségünk lehet autóra, nem kell azt birtokolnunk is. Budapesten az elmúlt években kb. 90.000 autó van az amúgy túlterhelt utcákon. Többségben nem kifejezetten jó állapotú, öreg járművek ezek, amelyek teljes fenntartási költségei (tankolás, szervíz, biztosítás) a vételi ár többszörösét is elérhetik. Kézenfekvő alternatíva a piacon 3 éve elérhető autómegosztás. 

Ezzel a három évvel a magyar piac még nagyon fiatalnak számít. A közelmúltban megjelent kutatásokból az derült ki, hogy egyelőre a lakosság csak egy kis hányada fedezte fel magának a szolgáltatást. A vállalatok komoly kampányai ellenére még szükség van a közösségi autómegosztás építésére. Budapesten 30-40.000 főre becsülik a felhasználók számát, ami egyelőre erősen elmarad a közel azonos méretű Bécstől, ahol ez a szám 100.000 fő körül van. 

A magyar piacban még rengeteg lehetőséget látunk, ugyanakkor a GreenGónak elérkezett a megfelelő pillanat, hogy egy nagyon lokális szolgáltatásból nemzetközi piacokon is érvényesülni tudó vállalattá váljon, melynek első állomásaként Prágában indítjuk útjára e-autóinkat

- ismertette Lakinger József, a kizárólag elektromos autóflottával működő GreenGo marketingért felelős szakembere. A kerekasztal résztvevői legnagyobb kihívásként a felhasználók körében megjelenő információhiányt, és a lakosság érdektelenségét említették. Mezős Balázs, a Járókelő.hu képviselője így nyilatkozott: 

Platformunk célja a lakosság ösztönzése a felelős, fenntartható gondolkodásra és a város jobbá tételére. Ha látnak egy törött padot, egy rosszul elhelyezett, gyalogosokat akadályozó töltőállomást, jelezzék, és ne menjenek el mellette. Folyamatosan dolgozunk különböző szemléletformáló kampányokon, keressük a legjobb megoldást a városlakók megszólítására, igyekszünk felhívni a figyelmet a gyalogos közlekedés fontosságára, előnyeire. Egyúttal ne feledjük, hogy a városnak fizikai korlátai vannak, vagyis nem férünk el! Egyszerűen nem lehet, hogy mindenki, mindig 10 négyzetmétereket foglaljon el belőle.

 A városkommunikációs szakember kiemelte, hogy jelenleg egy 50 fős önkéntes bázissal működnek országszinten, akik célja és feladata, hogy a gyalogosok által bejelentett problémákhoz, károkhoz tartozó illetékes szervezeteket megkeressék, és így a felmerülő gondokat mielőbb javítani tudják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem