14 °C Budapest

Sok napsütéssel érkezik a vénasszonyok nyara

2014. szeptember 25. 10:00

Ma és holnap még több helyen számíthatunk esőre, záporra, de hétvégétől igazi kirándulóidővel beköszönt a vénasszonyok nyara. Ráadásul a következő napokban várhatóan a parlagfű koncentrációja is mérséklődni fog.

Csütörtök napközben egy gyenge hidegfront hatására több lesz a felhő felettünk, északnyugat felől szórványosan kisebb eső, zápor is kialakulhat. Később a front mögött ismét felszakadozik a felhőzet, kisüt a Nap. A Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, délután 14-19 fokot mérhetünk.

Pénteken szórványosan, de főként a keleti országrészben kialakul még kisebb eső, zápor, illetve többfelé szeles időre készülhetünk. A délutáni óráktól azonban már egyre többfelé szakadozottabbá válik a felhőzet. Az enyhébb hajnalt követően 15 és 20°C közötti csúcshőmérsékletre számíthatunk.

Hétvégétől pedig sok napsütésre lehet számítani, a csúcshőmérséklet egyre több helyen meghaladja majd a 20°C-ot. Hajnalonként megjelenhetnek a ködfoltok, de napközben számottevő csapadéktól nem kell tartanunk.

A következő napokban a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan mérséklődik, jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul, bár elsősorban a Tiszántúlon még mindig elérheti a magas szintet. A többi nyáron jellemző allergén növény (pázsitfüvek, útifű, üröm, csalánfélék, libatopfélék, kenderfélék) pollenje várhatóan csak alacsony koncentrációban lesz jelen. A kültéri allergén gombák spóraszáma elérheti a magas-nagyon magas szintet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia és további érdekességek Időjárás aloldalunkon!

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem