11 °C Budapest

Sávlezárás az autópályán: dugóra számíthatnak az arra közlekedők

2019. április 24. 16:01

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 129-es kilométerszelvénynél található Rábca-hidat felújítják a szakemberek. A munkálatokhoz szükséges terelések kiépítését szerdán fejezik be a közútkezelő lébényi mérnökségének munkatársai, ezt követően indulhatnak a kivitelezési munkálatok, melyek előreláthatóan két hónapot vesznek majd igénybe.

A tervek szerint 2019. április 25-én, csütörtökön induló felújítási munkák során az M1-es autópálya Rábca-hídjának teljes felületén kicserélik a szigetelést, a burkolatot, a korlátokat, valamint a vízelvezető rendszert is - írja közleményében a Magyar Közút.

Válogass a legolcsóbb autóhitelek között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A munkavégzés előreláthatóan két hónapot vesz igénybe, melynek során az M1-es autópálya felújításához kapcsolódóan már több helyen is alkalmazott úgynevezett 2+1+1 sávos terelés lép majd életbe. Ez azt jelenti, hogy az M1-es autópálya mindkét irányába két sávot biztosítanak a szakemberek, ugyanakkor az egyik normá1 sáv mellett - melyen a nehézgépjárművek közlekedhetnek - a belső sávok szűkítettek lesznek. Az átterelésnél és a sávelhúzásnál közlekedésbiztonsági okokból 60 km/órás sebességkorlátozást vezetnek be. Fontos változás lesz még a felújítási munkákhoz kapcsolódóan, hogy a 129-es csomópont Győr nyugat, illetve az M85-ös és 85-ös utakról Hegyeshalom felé vezető felhajtó ágán STOP táblás becsatlakozást alakítanak ki kis sugarú ívekkel.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyomatékosan arra kéri a közlekedőket, hogy a kihelyezett forgalmi előjelzések és érvényben lévő sebességkorlátozásoknak megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek a munkaterületek mellett a balesetek elkerülése érdekében. Tekintettel arra, hogy a korlátozással járó munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről - hívja fel a figyelmet a Magyar Közút.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem