21 °C Budapest

Sárga, vagy piros országba mennél nyaralni? Ezekre mindenképp figyelj

2020. július 25. 22:25

Külföldi utazás előtt és alatt is tájékozódni kell a járványügyi helyzetről és az országok besorolásáról - tanácsolja az InfoRádió turisztikai szakértője. Kiss Róbert Richard szerint sárga jelzésű országoknál érdemes a konzuli szolgálatnál regisztrálni. Arra is felhívja a figyelmet, hogy egy hagyományos utasbiztosítás nem téríti meg a járványhelyzetből fakadó károkat, de már létezik karanténbiztosítás is.

A szakember azt tanácsolja minden külföldre készülő utazónak, hogy keressék föl a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalt, hiszen itt naprakész információkat kaphatnak a járvány terjedéséről, illetve az országok besorolásairól, amivel nem árt tisztában lenni. Emellett fontosnak tartaná, hogy az érintettek tájékozódjanak a konzuli szolgálaton is, ugyanis a Külügyminisztérium már külön jelzi a nem javasolt kategóriába tartozó, piros színnel jelölt országokat, ahová az utazási irodák nem is szervezhetnek utakat.

Amennyiben valaki egyéni utazó, nem árt arra ügyelnie, hogy ezen térségek esetén a biztosítók általában nem kötnek biztosítás, továbbá egy esetleges evakuáció költsége az utazót terheli.

A szakértő szükségesnek tartaná - lehetőség szerint - azt is, hogy a koronavírus okozta bizonytalan helyzet miatt, a külföldi, főként az egyéni utak alkalmával biztosított legyen az állandó internetkapcsolat is, amely révén könnyebb tájékozódni a legfrissebb fejleményekről. Megjegyezte, a zöld besorolású országok, Dél-Koreától eltekintve, a schengeni zónába tartoznak jórészt, következésképpen, ha a mobiltelefonunk EU-s roaminggal felszerelt, az már elégséges lehet. Nézni kell ugyanis, hogy nem változnak-e az országok besorolásai, valamint a járványügyi előírások, amelyek esetleg valamilyen kötelezettsége róhatnak az utazóra.

Az utasbiztosításokkal kapcsolatban elmondta: ezek nem azt a célt szolgálják, hogy például, ha karanténba kerülünk, akkor bármiféle összeget térítsenek. Ugyanakkor már van a piacon úgynevezett karanténbiztosítás, ami egy bizonyos összeghatárig - pár százezres nagyságrendben - térít abban az esetben, ha a megkötés pillanatában még nem ismert a későbbi karantén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm