21 °C Budapest

Rengeteg magyar csapott le az állami ingyenpénzre: benzinre sem költenek többé

2019. április 22. 09:00

A magyar autópiac egyik meghatározó trendje, hogy a városi terepjárók mellett jelentős a kereslet az elektromos és a hibrid autók iránt is. Igaz, piaci részesedésük országosan még kevesebb, mint 1 százalék, de a fogyasztói magatartás pozitív irányú változása e téren is évről évre egyre jobban megfigyelhető. Az emberek ugyanis kezdik a tetteikben is kinyilvánítani a környezetvédelem fontosságát. Április 22., a Föld Napja alkalmából az idén 30 éves, az ország legszélesebb márkakínálatát egy helyen értékesítő autókereskedés összegyűjtötte érveit az elektromos autók használata mellett.

Az elektromos autó fogalmát sokan nem csak a tisztán villamos árammal hajtott kocsikra használják, hanem a hibrid meghajtású gépjárművekre is. A biológiai meghatározás azonban ebben az esetben is helytálló: Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Érdemes tehát tisztázni a definíciókat, már csak azért is, hogy egy esetleg vásárlásnál mindegyik típusnak a valós előnyével tervezhessünk.

A tisztán elektromos autók belsőégésű motor nélkül működő járművek, amelyek a meghajtáshoz szükséges áramot a beépített akkumulátorból vagy más energiatároló eszközből nyerik, és alakítják át mozgási energiává. Ennek a technológiának azonban vannak még határai, amik elsősorban az alacsony hatótávolságban és az akkumulátorok időigényes feltöltésében mutatkoznak meg. Mára viszont a legújabb elektromos autók valós hatótávolsága 150-450 kilométer közé tehető, a nyilvános gyorstöltőknek köszönhetően pedig akár 30 perc töltés után is képesek továbbhaladni.

A potenciális vevők megnyugtatása érdekében a gyártók más erőforrásokkal is kombinálják az elektromos meghajtást, ezzel kompenzálva a fent említett korlátokat. Így egy külföldi családi nyaralás vagy egy előre tervezhetetlen, vidéki üzleti út sem okozhat gondot. A célba érkezés garantált a hibridautókkal, amelyekben a villany- mellett egy robbanómotor is helyet kap. Sokféle hibrid megoldás létezik, kezdve azzal, hogy a belsőégésű motor csak áramot termel, vagy szerepet játszik a hajtásban is, illetve csak maga a jármű tudja előállítani a szükséges energiát, esetleg hálózatról is tölthető, vagyis plug-in hibrid.

Utóbbi kategóriába tartozó gépkocsik már nagyobb akkumulátorral is rendelkeznek, így a tisztán elektromos hatótávjuk is nagyobb az egyszerű hibrid változatoknál. Ugyanakkor mind a hibrid, mind az elektromos gépjárművek képesek regeneratív fékezésre, ami annyit jelent, hogy fékezés közben a gépjármű a mozgási energia egy részét újrahasznosítja, ez pedig a hatótáv növekedését eredményezheti.

Megéri ez?

A vásárlói igények között egyre hangsúlyosabb szempont a környezetvédelem - ez nem csak a napi fogyasztási cikkekre, hanem az autóiparra is igaz. A városi terepjárók mellett jelentős a kereslet az elektromos és a hibrid autók iránt is.

Kutatások alapján a prémiumvásárlók nyitottabbak az új technológiákra, érzékenyebbek a környezetvédelem kérdésére

- árulta el Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója.

Az alternatív meghajtású gépjárművek azonban nem csak ebben a szegmensben népszerűek. A kormányzati támogatásnak köszönhetően ugyanis a tisztán elektromos autók piaci részesedése már 3 százalékra tehető cégünknél. Ez pedig várhatóan tovább fog növekedni, hiszen jelenleg is jelentős várakozási listák vannak, miután a gyártói kapacitások nem igazán képesek lépést tartani a vevői igényekkel.

Igaz, a technológiát még mindig jócskán meg kell fizetni ezeknél a gépjárműveknél, hiszen a legolcsóbb, hibrid Kia Niro listaára is 7,6 millió forintnál kezdődik. A környezettudatosságban megjelenő értékük azonban felbecsülhetetlen, és emellett még számos gazdasági előnyt is nyújtanak tulajdonosaiknak, mint például:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • 1,5 millió forintos állami támogatás igényelhető új autó vásárlásakor
  • Egyszerű konnektoros töltés akár otthonról is
  • Ingyenes töltési lehetőség az ország több pontján
  • Ingyenes parkolás Budapesten és egyre több vidéki nagyvárosban
  • Alacsony fenntartási és karbantartási költségek, amelyek kompenzálják a magas vételárat
  • Környezet- és zajkímélő technológia
  • Nincs regisztrációs, cégautó és helyi gépjárműadó, valamint forgalomba helyezési és visszterhes vagyonszerzési illetéket sem kell fizetni utánuk, sőt a biztosításuk is olcsóbb
  • Nem kell rendszeresen olajat, szűrőket és gyertyákat cserélni, ezért a szervizelésük sokkal olcsóbb, viszont speciális felkészültséget igényel.

Míg egy Nissan Leaf fogyasztása 15 kwh / 100 km, addig a vele nagyságrendileg egy kategóriába eső, benzines Kia Ceedé 8 liter. A mai benzin- és villamos áram árakkal számolva szembetűnő a különbség az elektromos technológia gazdasági előnye.

Az említett előnyöket a zöld rendszámmal ellátott gépkocsik vehetik igénybe, vagyis a tisztán elektromos autók, azok a plug-in hibridek, amelyek külső energiaforrásból feltölthetők és tisztán elektromosan legalább 25 km megtételére képesek, valamint azok a hibridek, amelyek hatótáv-növelő belsőégésű motorral felszereltek, de akkumulátorról legalább 50 km-t képesek megtenni elektromosan. Amennyiben megvalósul a rendszámokról szóló jogszabály módosítása, úgy elsősorban a plug-in hibrid modellek tulajdonosai már nem biztos, hogy minden előnyt kiélvezhetnek.

Verhetetlennek tűnő Nissanok

Tavaly összesen 116 elektromos autót adtunk el, és az idei első negyedévben is több pályázatot nyújtottunk be ügyfeleink nevében állami támogatásra. A legnépszerűbb modell a Nissan Leaf volt (77%), amit a márka elektromos haszongépjárműve, az e-NV200, valamint a Hyundai Ioniq követett. Eladási számok tekintetében ettől ugyan elmaradtak a hibridautók, de tisztán látható a dél-koreai gyártók, vagyis a Kia és Hyundai egyeduralma ebben a kategóriában. Érdekesség, hogy az alternatív meghajtást előnyben részesítő vásárlóink 45 százaléka lízingszerződés keretében vásárolta meg az autót. Céges ügyfeleink is egyre elkötelezettebbek a környezetvédelem iránt, és felismerték annak gazdasági előnyeit, amit bizonyít, hogy flottás és tartós bérleti konstrukcióban is évről évre több elektromos és hibrid autót értékesítünk

- emelte ki Markó Zoltán.

A verhetetlennek tűnő Nissanok mellett jócskán van még miből válogatni. A tisztán elektromos autókínálatban megtalálható a Hyundai Kona és Ioniq Electric modellje, a Mitsubishi iMiev, a Peugeot iOn, valamint a Renault Zoe. Ez utóbbi modellt az érdeklődők a május 10-15. közötti, kiemelt tesztnapokon ki is próbálhatják az Autóvárosban. A plug-in hibridek többségét a Volvók adják, hiszen az XC90, az S90, a V90 és az XC60 is kapható ebben a kivitelben. Akárcsak a Hyundai Ioniq, a Kia Niro PHEV, a Kia Optima PHEV és a Mitsubishi Outlander PHEV. A dél-koreai gyártókhoz pedig legutóbb a Honda is csatlakozott, modellkínálatát ugyanis kiegészítette a hibrid CR-V-vel. Az év nagy dobásával pedig úgy néz ki, a Skoda fog előrukkolni, hiszen az elektromos Citigo és a plug-in Superb még 2019-ben megérkezik a kereskedésekbe - 2025-ig pedig még legalább 5 elektromos autót fog piacra dobni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem