13 °C Budapest

Rendkívüli bejelentés: újabb helyeken kell ingyen biztosítani a parkolást

MTI
2020. november 21. 20:00

A parkolóházak hétfőtől éjszaka ingyenesen használhatók kell, hogy legyenek - erről szóló kormányrendeletet írt alá a miniszterelnök. 

Egy november 23-án hatályba lépő új kormányrendelet alapján a kereskedelmi célú P+R, parkolóházak, parkológarázsok, felszíni parkolók ingyen vehetők igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni. Ezt Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke jelentette be a veszélyhelyzetre hivatkozva. 

Mint mondta, Orbán Viktor már alá is írta a rendeletet. Havasi arról is tájékoztatott: a miniszterelnök kezdeményezése alapján született egy másik kormányhatározat is, eszerint a költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonú cégek közterületi parkolói is bárki számára ingyenesen igénybe vehetők lesznek este 7 és reggel 7 óra között. 

A határozatban a kormány felkéri az önkormányzatokat, hogy saját hatáskörben rendelkezzenek az önkormányzat vagy a tulajdonában álló gazdasági társaságok parkolóinak bárki számára való megnyitásáról hétfőtől, és erről a döntésükről 48 órán belül tájékoztassák a lakosságot - közölte a sajtófőnök.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm