16 °C Budapest

Régi híd épült újjá a magyar-szlovák határon

Pénzcentrum
2015. december 17. 10:01

Ismét híd köti össze a történelmi Abaúj két települését: a határ szlovák oldalán található Kenyhecet a vele átellenben lévő Abaújvárral - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.

A Hernád fölötti hidat 1944. december 17-én robbantották fel, ezzel elszakítva egymástól rokonokat, barátokat, akik addig szabadon, kettős birtokossági igazolvánnyal léphették át a határt - emlékeztet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilap írása.

A most újjáépült híd és az arra felvezető két bekötő út több mint négymillió eurós költségből épült meg. A fejlesztéssel a két térség közvetlenül érintett 18 települése, valamint a nagyobb régió közelebb került egymáshoz, a projekt eredményeként a határ magyar oldalán lakóknak pedig akár a napi munkavállalás lehetősége is biztosított a kenyheci ipari parkban - olvasható az Észak-Magyarországban.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem