9 °C Budapest

Razzia a magyar élményfürdőkben: több csúszdát is le kellett állítani

2017. július 26. 18:00

A fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei a vidámparkok és a kalandparkok után júniusban a vízpartok környékén, strandokon, aqua- és élményparkokban található csúszdák, a vízben vagy a víz felszínén működő szórakoztató eszközök üzemeltetési feltételeit vizsgálták az ország egész területén.

A megyeszékhely szerinti járási hivatalok összesen 136 helyszínen 553 csúszdát, vízi ugrálóvárat és élményjátékot ellenőriztek. A vizsgált eszközök 43 százalékánál állapítottak meg kisebb-nagyobb hiányosságokat, tehát ezeknek csaknem a fele nem felelt meg mindenben az üzemeltetésre vonatkozó előírásoknak.

A fogyasztóvédelmi hatóság az üzemeltetőket a megfelelő információtartalmú adattábla berendezéseken történő elhelyezésére, az elvégzett javítások dokumentálására kötelezte. Négy helyszínen 16 eszköz (csúszda, vízbe telepített mászóka-csúszdarendszer és kisgyermekeknek szánt, kézi hajtású, lapátkerekes vízi eszköz) működtetését megtiltották a megfelelőségi tanúsítvány beszerzéséig, a terhelhetőség feltüntetéséig vagy a kezelő személy megfelelő oktatásának igazolásáig. Három helyszínen már pótolták a hiányosságokat. A berendezések így - az érvényes megfelelőségi tanúsítvánnyal még nem rendelkező kilenc, kisgyermekeknek szánt, kézi hajtású, lapátkerekes vízi eszköz kivételével - újra működnek.

A folyamatos és aktív fogyasztóvédelmi jelenlét célja, hogy az üzemeltetők tisztában legyenek kötelezettségeikkel, minden hiányosságot pótoljanak, a szórakozni vágyó családok és gyermekek biztonságosan használhassák a vízi csúszdákat, ugrálóvárakat, játékokat is - írja közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem