12 °C Budapest

Osztálykirándulás? Ezekre a buszokra inkább ne rakd fel a gyereket!

2017. május 17. 14:30

Egyetlen nap alatt két esetleges buszbalesetet is megakadályoztak a szülők. Mindkét esetben borzalmas állapotban voltak a jármű gumijai, a szülők egyik esetben sem engedték, hogy felszálljanak a gyerekek a buszra.

Tegnap beszámoltunk róla, hogy két osztálynyi gyermek utazott volna kirándulni Visegrádra, de a szülők nem engedték elindulni a buszt, mert tükörsimára kopott gumikkal indultak volna útnak. A szülők rendőrt hívtak, akik megtiltották, hogy csak egyetlen métert is megtegyen a busz ilyen műszaki állapotban.

A cikkünk megjelenése óta újabb történeteket osztottak meg velünk olvasóink. Az egyik levél szerint szintén tegnap történt egy hasonló eset: egy jó nevű 18. kerületi, kertvárosi óvoda gyermekcsoportja indult volna kirándulni Nőtincsre, de az egyik anyukának feltűnt, hogy teljesen rongyos, és sérült a busz kereke. A szülők észrevételüket jelezték a sofőrnek, mire ő azt válaszolta:

Kérem, ne keltsenek pánikot, a busz megfelelt a műszaki vizsgán, nem lesz baj, papírunk van róla!"

A szülők az egyik apuka véleményét is kikérték, aki történetesen autószerelő, ő azt mondta, hogy szerinte sem lehet ilyen busszal elindulni, még akkor sem, ha duplakerekes a jármű, és nem a közvetlenül meghajtott kerék van meghibásodva.

Az egyik szülő fotója a busz gumijáról

Az óvónők és az intézmény vezetője is a szülőkkel értett egyet, így nem engedték a gyermekeket felszállni a buszra, hanem egy másikat rendeltek a megbízott cégtől. Az óvodások így csak 3 órával később tudtak elindulni, és az időhiány miatt csak a Szigethalmi Vadasparkig jutottak a nőtincsi kirándulás helyett.

Az osztálykirándulások időszakának kellős közepén járunk, az ország valamennyi iskolása és óvodása ezekben a hetekben indul útnak. A szülők utazással kapcsolatos félelmei pedig sok esetben nem alaptalanok, a veronai buszbaleset óta pedig vélhetően még elővigyázatosabbak. A Pénzcentrum megkereste a Magyar Autóklubot, mire érdemes figyelniük a szülőknek, ha a busz állapotát szeretnék felmérni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A busz mellett állva is látható, ha a gumik el vannak kopva, az alja rozsdás, esetleg folyik belőle az olaj. Nyilván a sofőr nem fogja felnyitni a motorháztetőt, de az előbb felsoroltakból már lehet következtetni arra, hogy nem jó állapotú a busz. Ilyenkor nem kellene engedni, hogy felszálljanak a gyerekek"

- mondta Göndöcs Ferenc, a Magyar Autóklub munkaszervezője.

Ha a busz rossz állapotú, érdemes rendőrt hívni, így nem csak azt előzhetik meg a szülők, hogy az ő gyermekeik ne szenvedjenek balesetet, hanem azt is meggátolhatják, hogy esetleg más gyermekcsoportokért ilyen járművet küldjenek.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem