11 °C Budapest

Óriási veszély az utakon: így kerüld el a balesetet

2017. december 2. 10:00

A téli időszakban nagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent a defekt, mint nyáron. Statisztikák szerint a defektek 23 százaléka sötétedés után következik be, 50 százaléka pedig lakott területen kívül, sötét, nehezen belátható útszakaszokon éri az autósokat, ami a lecsökkent látótávolság és a hosszabb esték miatt télen fokozott veszélyforrást jelent a vezetők számára.

Az autósok körében ma már közismert, hogy a téli abroncsok jobb tapadó képességgel rendelkeznek, mivel lágyabb gumikeverékből készülnek, így alacsonyabb hőmérsékleten is megőrzik rugalmasságukat.

A biztonságos téli autózás érdekében a régi téli abroncsunkat akkor kell újra cserélni, ha az abroncs profilmélysége 4 mm alá csökken. Ilyenkor ugyanis jelentősen veszít tapadó képességéből az abroncs, a gépjármű pedig nehezebben irányítható, mert az abroncs nem tudja elvezetni a vizet, a havat, vagy a hókását a kerék alól"

- mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. személyabroncs üzletág vezetője. Hozzátette, a téli abroncsok előnyei ma már széles körben ismertek, de a defektek által jelentett közlekedésbiztonsági kockázatoknak még csak kevés autós van tudatában.

Télen még veszélyesebb

A vállalat statisztikái szerint élete során minden vezető átlagosan 6 defektet kap. A defektek 23 százaléka sötétedés után következik be, 50 százaléka pedig lakott területen kívül, nehezen belátható és megközelíthető útszakaszokon éri az autósokat. A defektek során ráadásul majdnem minden harmadik esetben az autós valamely családtagja is a gépjárműben tartózkodik. Egy-egy defekt javítása és a kerékcsere akár 1 órát is igénybe vehet, ami rendkívül veszélyes lehet az autópályákon vagy országutakon. Télen ez fokozott kockázatot jelent, hiszen míg nyáron csak este 8 óra után, addig télen már délután 4 órakor sötétedik, ezért többet autózunk rossz látási és láthatósági körülmények között.

A hideg idő beálltával a mintegy 3 millió magyar autótulajdonos közül minden évben 300 ezer autós cseréli le régi téli abroncsait újakra. A Bridgestone adatai szerint a magyar autótulajdonosok jellemzően 4, de akár 5 téli szezonon keresztül is használnak egy szett téli abroncsot.

A magyar autótulajdonosok egy abroncs készlettel akár 50 ezer kilométert is megtesznek, amely futásteljesítményre legalább egy defekt esik. Mivel defekt esetén a női autótulajdonosok kétharmada nem saját maga cserél kereket, a férfiak 50 százaléka pedig - különösen télen - nem tartja biztonságosnak a mankókereket, új téli abroncsok vásárlásakor érdemes megfontolni az emelt szintű biztonságot kínáló defekttűrő abroncsok használatát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ez az innovatív technológia abroncsonként mindössze 1.400-1.500 forinttal, azaz egy doboz cigaretta árával kerül többe, mint egy hagyományos gumiabroncs"

- mondta Hunyadi Szabolcs.

Hasznos vezetési tanácsok téli utakra:

  • Váltson mielőbb téli abroncsokra! A téli abroncsok fokozott biztonságot és teljesítményt nyújtanak téli körülmények között is. Amikor a hőmérséklet csökkenni kezd, ideje nyári abroncsait télire cserélni!
  • Ellenőrizze a tapadást! Mivel az útviszonyok gyorsan és drasztikusan változhatnak, fontos, hogy rendszeresen ellenőrizze kerekek tapadását és azt, hogy mennyi járműve féktávolsága hirtelen fékezés esetén. 
  • Jeges, havas úton óvatosan fékezzen! Blokkolt kerékkel csúszós úton az esetek többségében nem tudjuk irányítani az autót. Ezért, ha nincs ABS rendszerünk, akkor óvatosan és szakaszosan fékezzünk, hogy elkerüljük a kerekek blokkolását és a megállásig irányítani tudjuk az autót.
  • Elinduláskor és kigyorsításkor szintén legyünk óvatosak. Ha nagy gázzal indulunk, az abroncs kipörög és elveszti a tapadását. Induljunk tehát lassan és kis gázzal, így a téli abroncs valamennyi éle és mintablokkja maximális mennyiségű havat vesz fel a futófelületre, így biztosítva a megfelelő tapadást az útfelszínnel.
  • Kanyarodásnál nagyon fontos, hogy ne fékezzünk erősen és próbáljuk meg minél kisebb ívben bevenni a kanyart.
  • Különösen szélsőséges viszonyok mellett - pl. amikor jég borítja az utat - az is veszélyes lehet, ha levesszük a lábukat a gázpedálról. Amikor a hátsó kerekek (túlkormányzás) vagy az első kerekek (alulkormányzás) kipörögnek a havas úton, óvatosan hozzuk egyenesbe a kerekeket és lassítsunk, amint visszanyertük a tapadást.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem